Zidane vidám: Franciaország a legjobb négy közé jutott

Infostart
2006. július 1. 22:54
Szenzáció a negyeddöntőben: kiesett az ötszörös világbajnok, címvédő Brazília, miután Thierry Henry góljával, Franciaország 1-0-ra legyőzte őket. Az előzetesen a torna legnagyobb esélyesének tartott selecaóval 1990 óta, azaz 16 éve először fordul elő, hogy nem jutnak be a legjobb négy közé. Utoljára egyébként 1982-ben nem volt dél-amerikai csapat az elődöntőben, azt megelőzően 1966-ban és 1934-ben esett meg hasonló.

A mérkőzés elején tapasztalt enyhe brazil fölény után némi meglepetésre a Zidane vezérelte franciák vették át az irányítást, akik rendkívül fegyelmezetten és pontosan jásztva többször is eljutottak az ellenfél kapujának közelébe, bár igazi helyzetet nem sikerült kialakítaniuk.

A címvédő dél-amerikaiak gyors ellentámadásokkal próbáltak zavart kelteni, rohamaik azonban idejekorán elhaltak. Az első játékrészben - leszámítva a franciák hajrában elvégzett két szabadrúgását - veszélyes lehetőség egyik kapu előtt sem alakult ki.

A szünet után sem változott a játék képe: továbbra is a franciák erőltették jobban a támadást. Az 57. percben hatalmas védekezési hibát követtek el a brazilok, rosszul osztották el a szabadrúgás után érkező embereket. Thierry Henry üresen maradt a hosszú oldalon, és közelről a léc alá lőtt. (1-0)

Pár perccel később megduplázhatták volna az előnyüket a franciák, Ribery Lúciót verte át nagyon, majd középre lőtt, a menteni igyekvő Juan kis híján a saját kapujába talált...


Dida kisfiával töltheti otthon a vébé hátrelévő idejét

Adriano, Cicinho és Robinho becserélésével felfrissült a gól miatt néhány percre megzavarodott brazil csapat, amely a hajrában mindent megpróbált megtenni az egyenlítésért, beszorította ellenfelét a kapu elé, de végül nem sikerült kiharcolnia a hosszabbítást.

A franciák az 1998-as vb döntőjében éppen a brazilokat verték 3-0-ra, a dél-amerikaiaknak tehát nem sikerült a visszavágás az akkori kudarcért.

Brazília búcsúzott a világbajnokságtól, így nem maradt egyetlen nem európai csapat sem a tornán. A francia együttes Portugáliával játszik majd az elődöntőben.