Távozik a Fehérvár többségi tulajdonosa!

InfoRádió / MTI
2006. június 28. 19:39
Szerdán tulajdonosi taggyűlést tartottak a labdarúgó NB I-ben legutóbb bronzérmes Fehérvárt működtető gazdasági társaságban, és ezen elhangzott, hogy a 80 százalékos tulajdonrésszel bíró Clavis Consulting Kft. el akarja adni részesedését.

Szieben László, a cég képviseletében annyit közölt, hogy "a jövőre vonatkozó gazdasági tervekben, illetve az ezekhez kapcsolódó személyi kérdésekben nem sikerült egyezségre jutni a klubon belül, és mivel nem kívántak komoly konfliktushelyzetet kialakítani, inkább a távozás mellett döntöttek".

A volt ligaelnök egyúttal kijelentette, a kft. az egy éve kötött szerződésben foglaltakat teljesítette. Utalt arra, hogy az elfogadott könyvvizsgálói jelentés szerint 100 millió forint hiánnyal vették át a kft-t, amelyben jelenleg 10,5 millió forintos nyereség mutatkozik.
   
Gaál László ügyvezető a nyári szünet utáni első edzésen megjelent újságíróknak azt mondta, a csapat anyagi helyzete stabil. A tájékoztatóból az is kiderült, hogy jelenleg 37 játékos áll rendelkezésre, és elsősorban belőlük alakulhat ki a keret.