Németország ünnepel

InfoRádió / MTI
2006. június 21. 07:24
A házigazda Németország kedden úgy ünnepelte csapatának Ecuador felett aratott 3-0-ás győzelmét, mintha máris bekerült volna a labdarúgó-világbajnokság döntőjébe, de Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány mindenkit megpróbált leszállítani a földre.

A kapitány azt mondta, hogy még három hétig a torna résztvevői szeretnének maradni, ezért két lábbal a földön kell járniuk. Klinsmann szerint a csoportmérkőzések még nem jelentettek mércét, most kezdődik az igazi vb.
/>
/>A szakkommentátorok emlékeztetnek: Németország úgy verte a csoport második helyezettjét 3-0-ra az Olimpiai Stadionban, hogy az ellenfél szándékosan tartalékosan állt ki.
/>
/>

A németek kedvét azonban ez sem vette el az ünnepléstől: a berlini Brandenburgi kaputól nyugati irányba húzódó Június 17. sugárút 2,5 kilométeres lezárt szakaszán az óriáskivetítők előtt ismét több százezer ember ünnepelte éljenzés és zászlólobogtatás közepette a győzelmet. A Kurfürstendammon, Nyugat-Berlin bevásárló utcájában és környékén autós felvonulást rendeztek, a rendőrök egy időre lezárták az utcákat az egyéb járművek elől.
/>
/>A német parlament alsóháza, a Bundestag a mérkőzésre való tekintettel korábban zárta a költségvetés aznapi vitáját, s Norbert Lammert házelnök meg is dicsérte a szónokokat, hogy mennyire pontosan betartják a rendelkezésükre bocsátott időt.
/>
/>Az intézmények mindent megtesznek azért, hogy a dolgozók megnézhessék a világbajnokság, különösen a német csapat mérkőzéseit: az áruházak osztályain egymást váltják az eladók, hogy a televíziós képernyő vagy a kivetítő előtt legalább 10-15 percre mindenki részese lehessen az élménynek.
/>
/>Klinsmann csapata most jobban kezdett, mint az 1974-ben Helmut Schön, vagy az 1990-ben Franz Beckenbauer irányítása alatt világbajnokságot nyert (nyugat-)német együttes: mindhárom csoportmérkőzését megnyerte, s legközelebb a legjobb 16 között Münchenben lép majd pályára Svédország ellen - egyenes kieséses alapon.
/>