eur:
393.76
usd:
365.41
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A Miami először nyerte meg az NBA-t

A Miami Heat nyerte az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjét, miután a hatodik mérkőzésen, idegenben 95-92-re győzött a Dallas ellen. A floridai alakulat története első bajnoki címét szerezte.

A hatodik mérkőzésen, amelyet Dallas-ban rendeztek a hazai csapat tűnt esélyesebbnek, már csak azért is, mert eddig, mind a Heat, mind a Mavericks hozta a hazai meccseit.

A papírforma tehát dallasi győzelmet ígért. A hazaiak ennek megfelelően 30-23-ra vezettek az első negyed után. A második negyedben azonban fordult a kocka: a szüntre már Miami mehetett egy pontos előnnyel.

A harmadik negyedben eleinte fej-fej mellett haladt a két csapat, aztán Walker és Wade rákapcsolt: és már több mint 10 ponttal vezetett a Miami. A Dallas Nowitzky és Daniels révén azonban a negyed végére "látótávolságon belülre" került. (68-71)

A negyedik negyed épp olyan fordulatosra sikeredett, mint az egész nagydöntő. Wade zseniális játékával meglépett a Miami, majd 79-79-nél egyenlített a hazai csapat. Wade azonban megrázta magát és 5 pontos előnyre tett szert a vendég csapat. Az utolsó 15 másodpercre 5 pontos miami-i vezetéssel vágtak neki a csapatok: Howard büntetőből még szépített, de ezen a napon ez kevés volt. A Miami történetének első NBA döntőjét nyerte! Gary Payton, Alonzo Mourning és Dwyane Wade megszerezte pályafutása első, Shaquille O'Neal negyedik, míg Pat Riley edző az ötödik bajnoki címét. Riley és O,Neal is a Lakersszel jutottak korábban többször is a csúcsra, igaz, a szakember a 80-as évek "Showtime" Lakersszével, míg O,Neal 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben, a Phil Jackson edzette gárdával nyert.

A döntő legértékesebb játékosa a Heat 24 éves nyerőembere, Dwyane Wade lett, aki mérkőzésenként 34,6 pontot dobott.
Az utolsó találkozón 36-ig jutott..

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×