Negyedmillió rendőr és NATO-gépek a foci vébén

Infostart
2006. június 7. 15:19
Németországban negyedmillió rendőr őrködik majd a pénteken kezdődő labdarúgó-világbajnokság biztonsága felett. Az 1972-es olimpiai játékok óta a legnagyobb németországi sporteseményre közel 4 millió látogatót várnak.

A mérkőzéseket várhatóan 3 és fél millióan a stadionokban, élőben fogják nézni, míg a városközpontokban felállított óriáskivetítők elé legalább kétszer ennyi futball-rajongót várnak.

Csak a huligánok?

A német hatóságoknak nincs konkrét értesülésük a küszöbön álló labdarugó vébé idejére tervezett merényletek előkészítéséről - közölte a német belügyminiszter. Wolfgang Schäuble ugyan mindenkit éberségre intett, de utalt arra, hogy a karhatalmi erők főleg futball-huligánok rendbontásától tartanak - jelenti az InfoRádió németországi tudósítója.

Ennek megelőzésére kereken 250 ezer rendőr áll készültségben az egy hónapig tartó világbajnokság idején. A rendőrök támogatást kapnak a hadseregtől is, ugyanis 7 ezer katona segíti majd munkájukat, ezen felül terrorcselekmény esetén a légierő szállítógépei is bekapcsolódnak a mentési akcióba.

A mérkőzések idején a NATO felderítőgépei őrködnek majd Németország légterében. A 10 ezer méter magasan repülő, különleges megfigyelő-berendezésekkel felszerelt AWACS típusú gépek már az athéni olimpiai játékok idején is beváltak.

Légtérzár a stadionok felett, ellenőrzés a határokon

A biztonság erősítése érdekében zárt övezetté nyilvánítják azon stadionok légterét, amelyekben a mérkőzéseket tartják. Szükség esetén a tiltott övezetet akár 60 kilométeres szakaszra is kiterjeszthetik.

A külföldi rendzavarók kiszűrése érdekében átmenetileg hatályon kívül helyezik a schengeni szerződést és Németország határain ismét bevezetik a forgalom-ellenőrzést. Elsősorban az idegen szurkolók biztonságának szavatolására és tájékozódásuk elősegítésére 320 külföldi rendőr is egyenruhában segíti majd német kollégáik munkáját.

Erősítés érkezik Európán kívüli országokból is, így az amerikai és ázsiai földrészről szintén 200 civil ruhás rendőr érkezését várják, hogy szükség esetén a mérkőzések színhelyéhez közel eső rendőr-őrsökön segédkezzenek igazoltatásoknál, valamint tolmácsfeladatokat lássanak el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást