Beckham: minden az önbizalmon múlik

Infostart
2006. június 2. 14:49
David Beckham a jelenkori futball egyik kiemelkedő alakja. Bár futballtudását néha elhomályosítja marketingtevékenysége, előbbiről mindennél többet mond, hogy a Real Madrid középpályása egyben az angol válogatott csapatkapitánya is. Beckham harmadik - és alighanem egyben utolsó - világbajnokságára készül és minden vágya, hogy július 9.-én, Berlinben ő emelje fel a győzteseknek járó kupát.
Milyen érzés világbajnokságon futballozni? Még mindig olyan izgatott lesz tőle?

Amikor az ember fiatal, minden olyan gyorsan történik, jóformán képtelen befogadni az eseményeket. De ebben a csapatban most olyan sok tapasztalat és olyan sok fiatal, tehetséges játékos van, hogy nagyon jó esélyünk van a végső győzelemre. Hiszünk magunkban, de ennek meg kell jelennie a játékunkban is. Ha ez sikerül és szerencsénk is lesz, akkor bármi megtörténhet.

Sven Göran Eriksson szerint a 2002-es világbajnokságon és a 2004-es Európa-bajnokságon is az erőnlét miatt esett ki idő előtt az angol válogatott. Az a plusz egy hét, amit most pihenésre kaptak, valóban olyan fontos?

Feltétlenül. Egy hosszú, kemény szezon után egy kis pihenő fizikálisan és mentálisan is nagyon jót tesz. Az előző vébé előtt több játékos is sérüléssel bajlódott. Most csak Michael (Owen) és Ashley (Cole) volt hosszabb ideig sérült, de ők még fiatalok és van idejük a felépülésre. (A beszélgetés még Wayne Rooney sérülése előtt készült - a szerk.)

Ha Anglia esetleg összekerül Brazíliával, miként veszik majd fel velük a versenyt önbizalom és képességek terén?

Minden az önbizalmon múlik, hinned kell abban, hogy legyőzheted őket. Ez persze nehéz, amikor a brazilokhoz hasonló kaliberű játékosokkal kerülsz szembe, hiszen csak akkor sikerülhet, ha legjobb játékodat nyújtod és ezen felül szerencsére is szükséged van. De ha elhiszed, hogy képes vagy legyőzni őket, akkor úgy is lesz.

Lesznek-e a világbajnokságon hatalmas meglepetések?

A nagy tornákon soha nem lehet előre megmondani. Talán lesznek, talán nem. Talán az összes esélyes továbbjut, és a végsőkig harcol majd. Képtelenség előre megjósolni, hogy mi történik.

Mi a csoportból való továbbjutás kulcsa?

Minden mérkőzést meg kell nyerni. Ez erősíti az önbizalmat. Minden egyes alkalommal a maximumot kell kihoznunk magunkból. Természetesen a jó rajt fontos. Ha megnyerjük az első mérkőzést, az megnyugtat, és jót tesz az önbizalomnak is, de nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk. Ha a legjobbunkat hozzuk ki magunkból, akkor minden rendben lesz, de ahhoz minden mérkőzésen így kell tennünk.