A legtöbb aranyéremmel Brazília büszkélkedhet, a selecao eddig öt alkalommal (1958, 1962, 1970, 1994 és 2002) hódította el az elsőséget.
Egyedül a brazil szurkolók mondhatják el, hogy csapatuk az összes világbajnokságon részt vett.
Ennek fényében nem meglepő, hogy holtversenyben a legtöbb, hét döntőt is ők vívták (1950, 1958, 1962, 1970, 1994, 1998, 2002), a másik csúcstartó finalista az NSZK, illetve Németország (1954, 1966, 1974, 1982, 1986, 1990, 2002).
Hosszú sorozatok
A brazilok nyerték eddig a legtöbb világbajnoki mérkőzést is, hatvanat, vesztesként a mexikóiak hagyták el legtöbbször a pályát, egészen pontosan húszszor.
Sorozatban a legtöbb győzelmet, hetet az olaszok tudtak elérni az 1934-es és az 1938-as vébén, valamint a brazilok 2002-ben. Vagyis, ha a brazilok Németországban megnyerik első mérkőzésüket Horvátország ellen, akkor csúcsot döntenek.
Sorozatban a legtöbb vereséget Mexikó szenvedte el, kilencszer kaptak ki 1930 és 1958 között.
Sorozatban a legtöbb döntetlent Írország játszotta, négyszer ikszeltek egymás után 1990-ben.
Nem meglepő, hogy a leghosszabb veretlenségi sorozattal is Brazília rendelkezik, 1958-től az 1966-os magyarok elleni mérkőzésig (1-3) 13 mérkőzésen nem találtak legyőzőre.
A leghosszabb nyeretlenségi sorozat miatt a bolgár szurkolóknak kellett szomorkodniuk, válogatottjuk 1962-től 1994-ig 17 mérkőzést játszott sikerélmény nélkül.
Gólgazdag meccsek
Egy mérkőzésen 1954-ben esett a legtöbb gól, amikor Ausztria 7-5-re győzte le Svájc válogatottját.
Labdarúgásunk fényes múltjának köszönhetően a magyar válogatott több csúcsot is tart. Egyedül a magyar csapat tudott tíz gólt rúgni egy mérkőzésen: 1982-ben Salvadort verte 10-1-re.
A legnagyobb különbségű három győzelemből kettő szintén a magyar csapat nevéhez fűződik, a fenti mérkőzésen kívül ide tartozik az Aranycsapat Dél-Korea elleni 9-0-ás győzelme (1954); amit Jugoszlávia másolt le Zaire ellen húsz évvel később.
Az Aranycsapat nevéhez fűződik az egy világbajnokságon lőtt legtöbb gól is: Kocsisék 1954-ben 27-szer találtak a kapuba.