Lars-Christer Olsson, az UEFA főigazgatója kijelentette: az olasz klubok nem vehetnek részt az európai kupákban, ha a július 27-28-i sorsolásokig nem zárják le az országban a bundabotrány kapcsán elindított vizsgálatokat, és a vétkesek nem kapják meg büntetésüket.
"Természetesen senki sem szeretné olasz klubok nélkül megrendezni a kupasorozatokat, de ha a sorsolás időpontjáig nem rendeződik a helyzet, akkor nem marad más választásunk" - mondta a svéd sportdiplomata.
Rendet ígérnek
Guido Rossi, az olasz szövetség (FIGC) élére ideiglenesen kinevezett kormánybiztos megígérte, hogy az UEFA által megadott határidőig helyreáll a rend az olasz futballban.
"Nem gondoltam volna, hogy ennyire súlyos a helyzet, de meg fogjuk oldani, mert nincs más választásunk - jelentette ki Rossi. Hozzátette: három héten belül elkészülnek az ügyészségi vádiratok.
Másodosztályú Juventus?
Mario Stagliano, a szövetség ügyeivel foglalkozó vizsgálóbíró úgy nyilatkozott: ha rajta múlik, akkor a Juventus a következő szezonban a másodosztályban szerepel, a legutóbbi két bajnoki címét pedig elveszik.
Lapértesülések szerint a torinói klub írásban kérte Fabio Capello vezetőedzőt, hogy a másodosztályban is vállalja a gárda irányítását, a tréner azonban nem írta alá azt. Több újság úgy tudja, hogy a Juventus kizárása esetén a tréner a Real Madrid edzője lesz.
Kis botránykrónika
Az olasz labdarúgás történetének legnagyobb botránya május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Luciano Moggi, a Juventus lemondott igazgatója, akit azzal vádolnak, hogy a 2004-2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét.
Emellett a klubvezető fenyegetéssel vett rá futballistákat, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor.
A legnagyobbak érintettek
A bundaügyben a Juventus, a Fiorentina és a Lazio mellett érintett az Milan és az Inter is, továbbá több tucat játékos és bíró is. A hatóságok mérkőzések végeredményének befolyásolása mellett hamis könyvelés, valamint tiltott szerencsejátékban való részvétel miatt vizsgálódnak.
A botrány következtében távozott a Juventus teljes vezérkara, és lemondott Franco Carraro, a szövetség elnöke is, továbbá Massimo de Santis FIFA-játékvezető nem vehet részt a németországi vb-n.