Mely olasz csapatok indulhatnak a BL-ben?

InfoRádió / MTI
2006. május 23. 11:03
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) rövid időn belül hivatalosan is kénytelen lesz belefolyni az olasz bundabotrányba, mivel az üggyel összefüggő döntések hatással lehetnek a következő kontinentális kupasorozatokra, illetve a 2012-es Eb-pályázatra is.

"Kapcsolatba kell lépnünk Guido Rossival, az olasz szövetség élére kinevezett kormánybiztossal, mert a közeli jövőben döntések várnak ránk - mondta Lars-Christer Olsson, az UEFA főigazgatója a szervezet végrehajtó bizottságának skóciai tanácskozásán, utalva a kupanevezések közelgő határidejére, illetve a 2012-es kontinensviadallal kapcsolatos végleges pályázati anyagok leadásának május 31-i végdátumára.

Az Eb-rendezésért az olaszok mellett a magyarok és a horvátok, valamint a lengyelek és az ukránok közösen pályáznak.

Noha a Gleneaglesben ülésező UEFA-vezérkar egyelőre nem jelezte, hogy bármilyen szankcióval is sújtaná a bundabotrányban érintetteket, az AFP a beszámolójában kitér arra, hogy a Juventus visszasorolása alsóbb osztályba gyakorlatilag a torinói csapat Bajnokok Ligájából történő kizárását vonná maga után.

A bő két hete kipattant botrány kulcsfigurája Luciano Moggi, a Juventus azóta már lemondott igazgatója, akit azzal vádolnak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a torinóiak mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a Juventushoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor.

A bundabotrányban a torinói klub mellett érintett a Milan, a Lazio, a Fiorentina és már az Inter is értintett több tucat játékos és bíró mellett.

A hatóságok mérkőzések végeredményének befolyásolása, hamis könyvelés, valamint tiltott szerencsejátékban való részvétel miatt vizsgálódnak. A legutóbbi adatok szerint 41 személlyel szemben folyik eljárás.