Görbiczék döntetlent harcoltak ki idegenben

InfoRádió / MTI
2006. május 13. 21:31
A Győr 25-25-ös döntetlent ért el a szerb-montenegrói Buducnost Podgorica otthonában a női kézilabda KEK-döntő első mérkőzésén.

A Győr 1999-ben, 2002-ben, 2004-ben és tavaly bukott döntőt - mindet az EHF Kupában és mindben otthon kezdve -, az előző idényben éppen az első magyar fináléban vérzett el a Cornexivel szemben, míg korábban dán csapatoktól kapott ki.

A magyar együttesben sérülés miatt nem léphetett pályára a válogatott kapus Herr Orsolya és a román átlövő, Simona Gogirla. A magyar csapat "reaktiválta" a tavaly visszavonult olimpiai és a világbajnoki ezüstérmes Farkas Andreát, aki Petróczi Viktória mögött tartalék volt az estén.

Kimaradt helyzetekkel indult a finálé, majd a hazaiak nyugodtak meg előbb, és remek védekezésük révén 3-1-re elhúztak. A 23. születésnapját ünneplő Görbicz Anita büntetőt hibázott, de Vérten Orsolya javított. Aztán Mörtel Rebáta is kihagyta a ráosztott hétméterest, rajta Dokic segített (12. p: 4-3).

Bradeanu is egyre jobb százalékkal lőtt, így állandósult a szoros állás, mi több, a 18. percben az ő találatával lett 6-6.

A Buducnost azonban nem engedte át a vezetést, és többször a kapufa is vele volt. A folytatásban Tanase vette vállára csapatát, és vezérletével 10-7-e módosult az állás. Temes Bernadettet kiállították, Róth Kálmán vezetőedző pedig időt kért a szünet előtti hajrára.

Az emberhátrányos szakaszban sziporkázott a Podgorica, és 12-7-re elhúzott. Petróczit Farkas váltotta, az ETO pedig a játékrész utolsó kilenc percében nem talált be.

A folytatás sem alakult jól: Kovacsicz Mónika ziccert rontott, majd kiállították. A Győr megúszta kapott gól nélkül ezt a részt, és Görbicz faragott a hátrányból, a Győr összességében 13 perc után volt eredményes. Állandósult a négy-ötgólos különbség, majd nem sokkal később a hazaiak már hat góllal vezettek.

Az agresszív Podgorica-védőfalat nagyon nehezen lehetett áttörni, igaz, a magyar bajnok hátsó alakzata is egyre jobban összpontosított. A kapuba visszaállt Petróczi.

Amint rendezte sorait az ETO, és pontosabbak voltak a támadásai és a védelme, sikerült 18-13-ról 18-17-re felzárkózni. Ezután felváltva estek a gólok, de a szoros végeredmény - amiért a magyarok utaztak - egyre közelebb került.

Kovacsicz büntetése alatt megint esélyt kapott a hazai gárda egy komolyabb előny kiharcolásához, ám Bradeanu két bombagólt lőtt, és így az 53. percben egyenlített (21-21). Juhász Gabriella fordíthatott volna, ám százszázalékos helyzetben hibázott.

Nem kellett sokáig búslakodni a kiutazó győri szurkolóknak, mert Kovacsicz nem hibázta el az újabb rávezetést (21-22). A hazaiak nagy hajrába kezdtek, és fordítottak.

24-22-nél Róth Kálmán időt kért, és igyekezett megnyugtatni játékosait. Vérten gyorsan betalált, és a Görbiczet megütő Damjnacot kiállították, a sértett pedig egyenlített (24-24).

Az utolsó percben Dokic még a vezetést is átvette, ám a lefújás előtt egy hetessel egyenlített a csalódott Podgorica.

A visszavágót jövő szombaton játsszák Győrben, most már egyértelműen az ETO az esélyesebb arra, hogy otthonában megszerezze első nemzetközi kupatrófeáját.

Előtte azonban szerdán az EHF Kupa-fináléjában egygólos előnyt szerző Ferencvárossal csatázik a magyar bajnoki címért a Róth-csapat.