eur:
395.39
usd:
366.42
bux:
65496.49
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Menesztették Szentes Lázárt Zalaegerszegről

Az Újpest elleni újabb - ezúttal 5-1-es - vereség után a zalaegerszegi vezetők menesztették Szentes Lázár vezetőedzőt és szakmai stábját.

A zalai csapat a vasárnapi 5-1-es újpesti vereség után a 13. helyre esett vissza a tabellán, és hat pont választja el a kieső helyen álló Vasastól.

Nem ez volt a ZTE első súlyos veresége a fővárosban tavasszal: két fordulóval korábban az MTK vendégeként kapott ki 6:3-ra. A szezon előtt a zalaegerszegi vezetők az első hat közé várták az együttest.

Nagy Ferenc, a ZTE FC Zrt. igazgatótanácsának elnöke azt mondta, hogy a csapat kilenc hete nem nyert bajnoki mérkőzést, és úgy látták, meg kell állítani a negatív folyamatokat.

"Természetesen a játékosok is felelősek a kialakult helyzetért, a nyári szünetben a keretben is végrehajtjuk az általunk szükségesnek tartott változtatásokat. Bízunk benne, hogy egy-két napon belül megtaláljuk az új vezetőedzőt" - tette hozzá a klubvezető.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×