Erdei Zsolt technikai K.O.-val nyert

InfoRádió / MTI
2006. május 6. 21:13
A Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka, Erdei Zsolt ötödik alkalommal is megvédte trónját, miután a 10. menetben technikai K.O.-val legyőzte az ausztrál Paul Murdochot a düsseldorfi profi gálán.

A több mint fél év után ismét kötelek közé lépő magyar klasszis egyértelmű esélyese volt az összecsapásnak, ugyanis riválisa nem tartozik a legjobbak közé. Ennek ellenére komolyan kellett venni, hiszen három éve nem verték meg, és ez idő alatt a PABA (a WBA fiókszervezetének) bajnoki címét őrizte.

A kiemelkedő formában bokszoló Erdei a küzdelem minden elemében jobbnak bizonyult ellenfelénél. A profibox.hu beszámolója szerint sebesség tekintetében óriási kontraszt volt a felek közt.

Madár minden menetben dominált, és a mérkőzés második felében már látszott, hogy aligha megy végig a találkozó. A 8. menetben aztán villant Erdei jobbja, és Murdoch padlóra került, de felállt, és a 9. menetet is - immár szó szerint - kihúzta.

A 10. etapban Erdei azonnal támadólag lépett fel az elgyötört kihívó ellen, a mérkőzésvezető pedig látva az egyoldalú csatát, fél perc elteltével beszüntette a küzdelmet (T.K.O.).

Erdei így 24. profi összecsapásán is megőrizte makulátlan mérlegét, és ha a tárgyalások kedvezően alakulnak, akkor július 29-én, Németországban címegyesítő összecsapáson léphet ringbe. Ellenfele a WBA-bajnok Fabrice Tiozzo vagy az IBF-címvédő Clinton Woods lehet.