Hivatalos: Zidane visszavonul

InfoRádió / MTI
2006. április 25. 20:14
A nyári németországi világbajnokság után befejezi pályafutását Zinedine Zidane, az elmúlt évtized egyik legjobb labdarúgója.

A Real Madrid francia klasszisa a tervezettnél egy nappal korábban, a Canal Plus tévécsatornán jelentette be immár "végleges" döntését.

"Már nem akarok belevágni egy új idénybe. Ahogy múlnak az évek, egyre nehezebben megy a játék" - fogalmazott a világsztár.

Zidane a 2004-es Eb-n a görögök elleni negyeddöntőbeli kiesés után már lemondta a válogatottságot, ám 2005 augusztusában Lilian Thurammal és Claude Makelelével együtt visszatért a nemzeti csapathoz, hogy segítsen a vébé-selejtezők során.

A 33 éves középpályást a nemzetközi szövetség háromszor (1998, 2000, 2003) választotta az év labdarúgójának, egyszer (1998) az Aranylabdát is kiérdemelte.

A királyi gárda 2002-ben az ő találatával Bajnokok Ligáját nyert, míg a válogatottat 1998-ban világ-, 2000-ben pedig Európa-bajnoki címre vezette.

Zidane legemlékezetesebb mérkőzését az 1998-as világbajnoki döntőben játszotta, ahol a brazilok elleni 3-0-ás siker alkalmával kétszer is eredményes volt, de a 2002-es Bajnokok Ligája fináléjában is - a Bayer Leverkusen ellen - egy káprázatos győztes találattal írta be magát a futball-történelembe.