eur:
393.86
usd:
365.08
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Alonso a biztonsági autót is legyőzte

A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj győztese, Fernando Alonso egyszer profitált a biztonsági autó bejöveteléből, háromszor viszont kisebb-nagyobb előnyét vesztette el a safety car miatt.

A Renault klasszisa a rajt után beragadt az angol Jenson Button mögé, de a biztonsági autó bejött, majd amikor kiment, Alonso könnyedén megelőzte a hondást.

Kevésbé örülhetett a safety car pályára küldésének a következő alkalommal, amikor neki elveszett az összegyűjtött több másodperces előnye, majd a finn Kimi Räikkönen is megelőzte Buttont.

Michael Schumacher kicsúszása után rengeteget, több mint 20 másodpercet veszített Räikkönennel szemben, a finn pilóta McLarenjén "nyugodtan" első vezető szárnyat cserélhettek.

Azt már kevésébé bánta Alonso, hogy a német Nick Heidfeld így Räikkönen elé jöhetett be, és az aszfalton tébláboló Midlandek is hozzásegítették az elszakadáshoz.

A negyedik alkalommal Räikkönen egyértelműen jól járt, de ez is kevés volt a finn klasszisnak, hogy megközelítse Alonsót. A spanyol ismét jelentősen elhúzott, majd a hajrában visszavett a tempóból, és a motort kímélve nyert.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×