Kétgólos előnyt szerzett a Veszprém

InfoRádió / MTI
2006. március 26. 16:55
A Veszprém 29-27-re nyert a vendég Portland San Antonio ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén. A magyar csapat a második félidőben nem egyszer öt góllal vezetett. A visszavágó jövő szombaton lesz a spanyol csapat otthonában.

A két gárda korábban kétszer találkozott egymással a BL elődöntőjében: 2002-ben a Veszprém, 2003-ban pedig a pamplonai együttesjutott a fináléba.

Idegesen kezdett a magyar bajnok, több támadása is kimaradt, miközben a remekül védekező spanyolok nem hibáztak. Az első hazai gólra a hetedik perc elejéig kellett várni, addig ugyanis az olimpiai és világbajnok svéd légiós, Svensson mindent védett (1-2).

A folytatásban felváltva rezdültek a hálók, mígnem Perez egyenlített (3-3), ám fordítani csak később sikerült. A Portland játéka akkor sem lett rosszabb, amikor az irányító Balic lábsérülést szenvedett, igaz, a Veszprém átvette a vezetést (6-5). Amint Sola kapus teljesítménye feljavult, azonnal nőtt a különbség.

A vendégektől főleg Lozano, a hazaiaktól Perez és Lazarov veszélyeztetett. Balic visszatérése után Perez ziccert rontott, joggal bosszankodott a klasszis átlövő, ráadásul egymás után háromszor betalált a 2001-ben BL-t nyerő spanyol csapat, és fordított (8-9).

Lusnyikov kiállítása alatt tanárian játszott emberhátrányban a magyar klub, és 10-9-re fordított. Megint egy olyan szakasz következett, amikor felváltva estek a gólok, elhúzni nem lehetett, pedig Sola még büntetőt is fogott.

A szünet előtt a spanyolok is bebizonyították - főleg Rocas révén -, hogy létszámhátrányban is képesek bravúrra, azonban kiegészülve sorra adták el a labdát, és végül háromgólos előnyt szerzett a Veszprém (17-14).

A második játékrészt emberhátrányban kezdte a vendéglátó, míg a spanyoloknál Svensson helyett Hvidt állt a kapuba, akitGál Gyula gyorsan felavatott. A spanyolok egyre agresszívebben védekeztek, sok lövést tudtak blokkolni, hét percig nem kaptak gólt, és az ellentámadásokból csökkentették a különbséget (18-17).

A hazaiak rossz sorozata egy látványos találattal szakadt meg, ám Perezt kiállították, és Iváncsik hétméterest hibázott. A Veszprém előbb rendezte sorait, és negyedórával a vége előtt Iváncsik duplájával 24-19-re ellépett.

Az eddigi legnagyobb hátrányba került spanyolok azonnal időt kértek, és az utolsó erőtartalékaikat mozgósították. Szerencséjükre Lapcsevics kétperces büntetést kapott, mialatt két gólt is dobtak. Azonos létszámban visszaállt a korábbi különbség, mert Lazarovot megint nem tudták tartani.

A hajrában a kemény védekezés jellemezte a két gárda játékát, és ebben egy kicsit jobb volt a Portland San Antonio, mert tudott faragni hátrányán, ugyanis Lazarovot az utolsó percben kiállították.

Közvetlenül a lefújás előtt néhány veszprémi fanatikus különféle tárgyakat hajigált a pályára, amit a román bírókettős jelentett az európai szövetség ellenőrének, ráadásul egy papírgalacsinnal a piros lapot kapó Lubejt megdobták.

A visszavágót szombaton 17 óra 20 perctől rendezik Pamplonában.