Alonso fölényesen vezet, a Mercedes-motor megbízható volt

Infostart
2006. március 19. 11:04
A címvédő spanyol Fernando Alonso máris jelentős előnnyel vezet a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság pontversenyében. A riválisoknak ismét kapaszkodniuk kell.

Két futam után Fernando Alonso 18 ponttal áll az élen, a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher és az angol Jenson Button 11-11 ponttal várja a folytatást.

Alonso csapattársa, az olasz Giancarlo Fisichella két futam után most is egy győzelmet és egy kiesést könyvelhetett el, igaz, fordított sorrendben. Tavaly a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat nyerte meg, majd éppen Malajziában kellett feladnia a futamot.

A tízpontos Fisichellát a kolumbiai Juan Pablo Montoya követi kilenc ponttal. A másik McLaren-pilóta, Kimi Räikkönen hat ponttal kezdheti meg az Ausztrál Nagydíjat.

A finn sztár most más hibájából került jelentős hátrányba: Sepangban az osztrák Christian Klien már az első körben nekiment a McLaren hátuljának. A felfüggesztés eltört, Räikkönen pedig kicsúszott.

A legmeglepőbb, hogy egyik Mercedes-motor sem hibásodott meg végzetesen. Montoya ugyan panaszkodott az erőforrásra Bahreinben, de mindkét futamon értékes pontokat szerzett. Räikkönen Mercedes-motorjával még annyi probléma sem volt, de azt már nem tudjuk meg, hogy végigbírta volna-e a Malajziai Nagydíjat.

A többi motorgyártónak még bőven akad dolga van a V8-assal a melbourne-i futamig: a Ferrarinak (a Red Bull-lal) együtt négyszer, a Hondának és a Toyotának egyszer-egyszer kellett versenyen kívül motort cserélni.

Fisichella Renault-motorja Bahreinben nagyon gyenge volt, a BMW és a Cosworth (Williams) pedig két-két motorhibával zárta az év első két versenyét, mind a négy pilótára jutott egy - pechjükre élesben.