Räikkönen még Alonsót is meglepte

Infostart
2006. március 13. 13:44
A hétvégi Bahreini Nagydíj a szakértők és szurkolók többsége szerint az elmúlt évek egyik legjobb Forma-1-es idénynyitója volt. Az ifjú Nico Rosberg remeklése, Jenson Button precíz előzései, valamint Fernando Alonso és Michael Schumacher kiélezett csatája mellett Kimi Räikkönen parádés szereplése vívta ki a legnagyobb elismerést.

A McLaren finn klasszisa az időmérőn a lehető legrosszabbkor elszenvedett balesete miatt csak a 22. helyre kvalifikálta magát, végül 21-ként rajtolhatott, majd remek stratégiájával odaért a dobogóra.

Räikkönen szereplésén a futamgyőztes Alonso is meglepődött. A spanyol sztár Jenson Buttont várta a harmadik helyre. A Renault címvédője egyébként is abban bízott, hogy nagyobb lesz a különbség csapata és a rivális istállók között.

Alonso megjegyezte: még szorosabb lehetett volna a csata az első helyért, ha Räikkönen nem a mezőny végéről kezdte volna meg a száguldást.

A finn pilóta teljesítményét Martin Whitmarsh, a McLaren ügyvezetője is méltatta. Kiemelte, hogy a balul sikerült kvalifikáció után éppen Räikkönen volt a legnyugodtabb, az ő tartása pedig erőt adott a csapatnak a versenyre.

Az előidényben még temetett wokingi istálló a riválisokkal ellentétben a futamon már nem hibázott. Bár a győzelemre nem volt esélye, Räikkönen harmadik és Juan Pablo Montoya ötödik helye éppen elég volt ahhoz, hogy a konstruktőrök versenyében tíz ponttal zárja a hétvégét, akárcsak a Reanult.

Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke ugyanakkor nem hazudtolta meg magát. A szombati váratlan probléma miatt a futam után még mértéktartóan nyilatkozott, de néhány órával később kijelentette: Räikkönen és Montoya tőle nyugodtan kereshet magának új csapatot, hiszen ha kell, tudja pótolni őket.

Az Alonso szerződtetése óta nem először fölényeskedő sportvezető úgy nyilatkozott: nem vár a döntésükre, ha a McLaren érdekei úgy kívánják, bármikor szerződtethet egy új pilótát 2007-re a spanyol világbajnok mellé.

Räikkönen az elmúlt hetekben is azt hangoztatta, hogy még vár a döntéssel. Egyszer úgy fogalmazott, hogy még nem a Ferrari pilótája, majd néhány nappal később azt mondta: valószínűbb, hogy marad a wokingiaknál.

Montoya még az előidény közepén elárulta, hogy Dennis valószínűleg nem számít rá 2007-től. A kolumbiai a napokban megerősítette, hogy számos istállóval, így jelenlegi munkaadójával is tárgyal a folytatásról.