Massaro Milánóba vinné Ronaldinhót

Infostart
2006. március 11. 05:35
Idén július 3. és 14. között ismét megrendezik a Milan-tábort Budapesten, a Láng-sportelepen. Az esemény beharangozó sajtótájékoztatója után interjút adott az InfoRádiónak Daniele Massaro, az AC Milan korábbi klasszis játékosa, aki három alkalommal nyert BEK-et, illetve Bajnokok Ligáját, és tagja volt az 1994-ben világbajnoki ezüstérmes olasz válogatottnak.

- A Milan 4-1-re győzött a Bayern München ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, sima mérkőzésnek tűnt. Ön is így látta?

- Nem hinném, hogy az lett volna, ugyanis 2-1-nél volt egy kis megtorpanásunk, és a Bayern Münchennek elég lett volna még egy gólt rúgnia a továbbjutáshoz. Szerencsére képesek voltunk összeszedni magunkat és jobban játszottunk. Semmiképpen nem volt egyszerű meccs.

- Melyik sorozatot nyeri meg a Milan az idén, a Bajnokok Ligáját vagy a bajnokságot?

- A bajnokság nehéz, mivel 10 ponttal vagyunk lemaradva a Juventus mögött, és vasárnap ellenük játszunk. Nekünk inkább a Bajnokok Ligájára kellene koncentrálni, és ha úgy játszunk majd, mint a Bayern ellen a második félidőben, akkor nagyon nagy sanszunk van a végső sikerre.

- Ha megnyerik a Juventus elleni rangadót, akkor lehetnek még bajnokok?

- Amíg matematikai esélyünk van, addig nem szabad feladni! Ám ha belegondolunk, hogy a Juventus csak hat pontot veszített a szezonban, akkor elég nehéznek tűnik.

- Több pletyka is felmerült a csapattal kapcsolatban: mondták, hogy távozik Carlo Ancelotti vezetőedző, és érkezik Ronaldo a Real Madridtól. Mi igaz ezekből?

- Ezekkel a pletykákkal együtt kell élni. Az edzőről az eredmények tanúskodnak, ha jók, akkor marad a tréner, ha nem, akkor nem marad. Ami Ronaldót illeti, már lehet tudni, hogy nem szeretik Madridban, ezért lehet, hogy új csapatot keres. Nem a mostani állapotában ugyan, de a Milan és bármelyik más csapat is örülne neki.

- Ha ön lenne a Milan elnöke, kit igazolna le?

- Silvio Berlusconi a jelenlegi elnök, de én is Ronaldinhót igazolnám le.

A Milan utánpótlás-táboráról

- Mi a célja ennek a tábornak?

- Hogy folytassuk a Milan-projektet, és a gyerekeknek megtanítsuk azt, ami a lényege egy csapatsportnak.

- Mit lehet néhány hét, néhány nap alatt megtanítani a gyerekeknek?

- Tekintettel kell lenni a korra, mert a 6 éveseknek nem ugyanolyan módszerekkel és nem ugyanazt tanítjuk, mint egy 15 évesnek. A kisebbeknél a szórakozáson van a hangsúly, a tizenéveseknél már másképpen oktatjuk a focit. Amit fontos megtanulni egy csapatjátékkal kapcsolatban, az a tisztelet.

- Mi lesz a sorsa, miben tudnak segíteni azoknak a tehetséges gyerekeknek, akiket felfedeznek táborban?

- Mindenképpen feljegyezzük, nyilvántartjuk és követjük a fejlődését. Mi semmiképpen nem emelünk ki egy nagyon fiatal gyereket a családjából, nem visszük el, hanem megpróbáljuk segíteni a fejlődését. Ehhez segítséget ad az utánpótlásedzők képzése, mivel rajtuk keresztül könnyebben tudjuk megvalósítani a programunkat.

- A Milan csapatai ragyogóan szerepelnek az utánpótlásligákban, ennek ellenére kevés a saját nevelésű játékos a felnőtt csapatban. Adódik a kérdés: miért?

- Az utóbbi években nem került megfelelő hangsúly erre, de ha megfigyeljük, nagyon sokan kerültek ki a Milan utánpótlás-csapataiból, sajnos, nem a mi csapatunkhoz. Ezentúl próbálunk erre is jobban koncentrálni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Daniele Massaro a Milan utánpótlás-táboráról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Daniele Massaro a Milan szezonjáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást