Meghalt Bene Ferenc

InfoRádió / MTI
2006. február 27. 17:04
Életének 62. évében elhunyt Bene Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó, az Újpest legendás csatára.

A 76-szoros válogatott játékos az 1964-es tokiói játékokon nyert aranyérmet.

Bene Ferenc 17 évesen Kaposvárról került a Megyeri útra, ahol 17 éven át szerepelt. Nyolcszoros bajnok, ötszörös gólkirály, a BEK-elődöntőig jutott csapatban is szerepelt, 418 bajnoki mérkőzésén 303 gólt szerzett, és az Európa-válogatottban is játszott.

A legendás csatár a nemzetközi porondon a tokiói olimpián (1964) tette le névjegyét, 12 góllal járult hozzá az aranyérem megszerzéséhez.

A válogatottban 76 mérkőzésen lépett pályára, s az angliai világbajnokságon (1966) nyújtotta a legemlékezetesebb teljesítményt: a címvédő, több mint egy évtizeden át veretlen brazilok ellen öt védőt kicselezve már a harmadik percben gólt szerzett, majd Farkas Jánosnak adott gólpasszt, aki kapásból bombázott Gilmar kapujába. Végül a szenzációs magyar győzelmet (3-1) hozó büntetőt is kiharcolta.

Pályafutásának befejezéseként Finnországban játszott, Magyarországon a Volán, a Soroksár és a Kecskemét együttesében is szerepelt.

Edzőként Újpesten, Norvégiában, a női válogatottnál és az olimpiai csapatnál is dolgozott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Portré
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást