Gyárfás Tamás Platinivel tárgyalt

Infostart
2006. január 19. 20:53
Gyárfás Tamás, a 2012-es Európa-bajnokság magyar-horvát pályázati szervezőbizottságának magyarországi elnöke csütörtökön Zágrábban tárgyalt Vlatko Markoviccsal, a horvát szövetség elnökével és Michel Platinivel, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának a tagjával. A francia sportdiplomata szerint gazdasági téren mindeképpen erősíteni kell a magyar-horvát pályázatot.

A találkozó apropóját az adta, hogy Platini Jacques Chirac francia köztársasági elnök nevében magas állami kitüntetést nyújtott át Markovicnak. Mellette Bozóki Imre volt MLSZ-elnök és Bodnár György vett részt a megbeszélésen.

A tárgyaláson a francia sportdiplomata azt mondta, hogy az olaszokat tartják favoritnak, ezért a korábban benyújtott pályázatnál erősebb, jobb anyagra van szükség.

Platini hangsúlyozta, hogy a szövetség a végső döntésnél három fő szempontot vesz kiemelten figyelembe: a gazdaságosságot, a biztonságot és a vendégek kiszolgálását.
Hozzátette, utóbbi kettő terén a magyar pályázat jól áll, de a gazdaságosság tekintetében erősíteni kell.

Gyárfás Tamás jelezte, hogy a megbeszélésen találkozott Ivan Suker pénzügyminiszterrel is, aki megerősítette, hogy maximálisan támogatják a pályázatot, és ez az anyagiakban is meg fog mutatkozni.

A két fél közötti együttműködés szorosabbra fűzésének eredményeként hétfőtől már üzemel Budapesten az a horvát-magyar közös iroda, amely a munka jobb előkészítését szolgálja.