O'Neal először kapott ki Bryantéktől

Infostart
2006. január 17. 12:28
A Los Angeles Lakers 100-92-re győzött a vendég Miami ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban. Bryant és O'Neal ezúttal is gondoskodott arról, hogy a szurkolók róluk beszéljenek.

A korábbi hetek gyengélkedése után jelentősen javult a Los Angeles Lakers formája. A kaliforniai együttes ezúttal hazai pályán 100-92-re győzött a tavaly főcsoportdöntős Miami ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban.

A floridai gárda most kapott ki először a hazaiaktól azóta, hogy Shaquille O'Nealt másfél éve leigazolták a Lakerstől. O'Neal egyébként 18 ponttal és 10 lepattanóval zárt, a Los Angeles legjobbja, Kobe Bryant 37 pontig jutott.

A mérkőzés előtt váratlan eseménysornak lehettek tanúi a Staples Center nézői, ugyanis az egymást köztudottan nem kedvelő két sztár már-már barátinak nevezhető gesztust gyakorolt a másik felé. O'Neal ugyanis előbb odament a melegítő Bryanthez és összepacsizott vele, majd a két sztár a kezdőkörben megpaskolta egymást. Mindez önmagában nem jelentene szenzációt, de legutóbbi találkozójukon, karácsonykor például még egy fél szóra sem méltatták egymást.

A ligaelső Detroit tovább javított mérlegén: 94-84-re nyert a vendég Boston ellen. Tíz ponttal, 93-83-ra győzött a címvédő San Antonio is a Memphis otthonában.

További eredmények:
New York-Minnesota 90-96
Charlotte-New Orleans 92-107
Washington-Philadelphia 104-76
Chicago-Denver 94-97
Atlanta-Houston 94-83
New Jersey-Indiana 97-92
Los Angeles Clipperes-Utah hosszabbításban 102-93
Golden State-Seattle 109-93