eur:
395.63
usd:
372.14
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Putyin és Csányi egy szövetségben

Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját választották az Európai Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli alelnökének.

Vizer László Máriusz, a szövetség első embere, a Sopron labdarúgócsapatának tulajdonosa korábban több versenyre is meghívta a bankelnököt. Csányi Sándor az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, hogy szoros együttműködése az Európai Judo Szövetséggel akkor kezdődött, amikor a 2004-es bukaresti Európa-bajnokság egybeesett az OTP romániai megjelenésével.

Csányi Sándor nagy elismerésnek érzi a most kapott címet, és örül annak, hogy az általa vezetett cégével valamelyest hozzájárulhatott a sportág magyar, illetve európai sikeréhez. Kiemelte, hogy a 2005-ös kairói világbajnokság már az európai dzsúdósok dominanciáját hozta. Az üzletember bízik abban, hogy az itthon minden szinten felfelé ívelő sportágban a tavalyi debreceni csapat Európa-bajnokság után hamarosan újra valamelyik magyar város adhat otthont neves világeseménynek.

A szervezet tiszteletbeli elnöke Vlagyimir Putyin orosz elnök, akinek kedvenc sportja a cselgáncs, és ő maga is rendszeresen dzsúdózik.

Az európai szövetség hétfői sajtótájékoztatóján Csányi Sándor és Tóth László, a magyar szervezet elnöke átadta az európai szövetség díját a világ- és Európa-bajnok Braun Ákosnak, a tavalyi év legjobb európai férfi cselgáncsozójának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×