Csányi nem lesz MLSZ-elnök

Infostart
2006. január 16. 20:59
Nem lesz a Magyar Labdrúgó Szövetség elnöke Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. Erről maga az üzletember beszélt a Magyar Rádióban.

A megyei labdarúgó-szövetségek vezetői Vörös Tamást, a Somogy megyei és Helmeczy Lászlót, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezet elnökét jelölik a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) ideiglenesen irányító háromtagú ad hoc bizottságba a szervezet pénteki közgyűlésén.

Az amatőr futball képviselőinek lajosmizsei tanácskozásának szervezője, Orell Zsolt, a Bács-Kiskun megyei szövetség elnöke azt elmondta: arról is határoztak, hogy ha vállalja a jelölést, egységesen Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának MLSZ-elnöki kandidálását támogatják. A tanácskozáson részt vett Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) elnöke is, akit felkértek arra, hogy kezdjen el egyeztetni az üzletemberrel.

Csányi Sándor ugyanakkor a közszolgálati rádióban azt mondta: a megkeresések ellenére nem indul a posztért. Annak lehetőségét viszont nem zárta ki, hogy egyszer befektessen egy klubba, de csak akkor, ha biztonsággal lehet gyermekeket kivinni a magyar bajnoki meccsekre.

Orell Zsolt arról is beszélt, hogy létrehoztak egy háromtagú, úgynevezett tárgyaló bizottságot, amelynek feladata elkezdeni az egyeztetést a profik képviselőivel annak érdekében, hogy nagyobb fennakadás nélkül meg lehessen rendezni a pénteki és a február végi közgyűlést. Az új testület elnöke Nemes Ferenc, a Fejér megyei szövetség első embere lett, tagjai pedig Horváth Cs. Attila, Győr-Moson-Sopron megyei vezető és Rákóczi István, a Baranya megyei szervezet elnöke.

Az MLSZ-elnökség azután vált működésképtelenné, hogy január 4-én Horváth Cs. Attila és Nemes Ferenc lemondott tagságáról, és mivel ezt a december 21-i közgyűlésen öten már megtették, határozatképtelen maradt a magyar futball vezető testülete. Az elnökség megszűnésével egy időben az elnök, Bozóky Imre mandátuma is érvényét veszítette.

A pénteki rendkívüli közgyűlésen háromtagú ad hoc bizottságot kell kijelölni, amely átmenetileg irányítja a szövetséget és előkészíti a február végére tervezett tisztújító közgyűlést, amelyen új elnököt, elnökséget és a távozott Lothar Matthäus helyére szövetségi kapitányt választanak.