Nem indul eljárás Kisteleki István ellen

Infostart
2006. január 10. 18:16
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága nem indított eljárást Kisteleki István ellen. A ligaelnök megbüntetését Bozóky Imre, az MLSZ volt vezetője szorgalmazta.

Nem indul fegyelmi eljárás Kisteleki István ligaelnök ellen. Az MLSZ fegyelmi bizottságának elnöke, Birinyi István azt mondta, hogy a sporttörvény érvényben lévő rendelkezései alapján a testület nem jogosult megbüntetni a ligaelnököt.

Bozóky Imre, az MLSZ volt elnöke azután kezdeményezte a fegyelmi eljárást, hogy beszámolója szerint Kisteleki István a szövetség elnökségének december 20-ai ülésén felrúgta a székét, csalónak nevezte az elnökséget, majd távozott a tanácskozásról. A sportvezető akkor úgy fogalmazott, hogy "a liga elnöke a szövetség hivatalos ülésén és nagy nyilvánosság előtt is több alkalommal sportszakemberhez méltatlan, becsületsértő magatartást tanúsított az MLSZ elnökével és elnökségével szemben".

Kisteleki István egy nappal az eset után, az MLSZ rendkívüli közgyűlésén bocsánatot kért viselkedéséért.