eur:
395.13
usd:
371
bux:
65286.75
2024. április 19. péntek Emma

Schumacher feltételekkel maradna a Ferrarinál

Saját bevallása szerint túl sok megengedhetetlen hibát követett el a tavalyi idényben Michael Schumacher. A hétszeres Forma-1 világbajnok arról is beszélt, hogy két feltétele teljesülése esetén a Ferrainál maradhat 2007-ben.

"A sikerek után óhatatlanul ellazul az ember, és sok mindent rutinból próbál megoldani. Levontam a következtetéseket, és a szezon végeztével edzőterembe vonultam javítani a kondíciómon, sőt, életemben először még a téli vakációmat is félbeszakítottam a tesztelések miatt. Nem éreztem úgy, hogy rászolgáltam volna a pihenésre" - mondta a Ferrari 37 éves pilótája, aki 2005-ben a világbajnoki pontverseny harmadik helyén végzett.

A német klasszis elismerte, hogy az előző szezon során csak a hajrában érzett rá az autó aerodinamikájára, amely addig úgy viselkedett alatta, mintha megbabonázták volna. Schumacher két feltételt támasztott a 2007-es szerepvállalásával kapcsolatban.

"Egyrészt versenyképes kocsira van szükség. Ha esélyem sincs futamot nyerni és a világbajnoki címért küzdeni, akkor nem lesz túl sok kedvem a folytatáshoz. Másfelől új munkatársakat kell szerződtetni a haladás érdekében. Mindig tudni akarom, hogy hányadán állunk a Ferrarinál" - jelentette ki, hozzátéve: ki van éhezve az újabb sikerekre, és reméli, hogy a tavalyi csapások mindenkit felráztak a maranellói istállónál.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×