eur:
393.73
usd:
365.39
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Bozóky emelt fővel távozik

Bozóky Imre úgy véli, eredményes hat évet zárt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökeként, több komoly sikert is elért, így emelt fővel távozik posztjáról. A volt sportvezető elmondta: azért kell mennie, mert sokaknak nem a futball, hanem egyes személyek pozíciója a fontos.

Bozóky Imre kijelentette: egy ideig semmilyen tisztséget nem vállal a magyar futballban, bár hozzátette, a 2012-es Eb-pályázat sikerét szívesen segítené kapcsolatrendszerén keresztül, ha az új vezetés erre felkéri.

A távozott sportvezető három komolyabb hibát említett elnöksége idejéről. Az egyik az amatőr és a profiliga létrehozása, mivel most úgy gondolja, mindent az MLSZ-nek kellene irányítania. A másik probléma a nem megfelelő kommunikáció volt, a harmadik pedig az, hogy túl sok kompromisszumot kötött.

A könyvizsgálói jelentéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy minden egyes forint a magyar futballban maradt.

Bozóky Imre a Derball Kft.-vel kötött marketing-szerződésekről azt mondta: 2003-ban egyetlen szponzora volt a szövetségnek, mostanra ez a szám jelentősen megnőtt. Ezt az eredményt még úgyis jónak tartja, hogy a Pellady Péter vezette cég 30 százalékos részesedést kap.

Lothar Matthäus szövetségi kapitány szerződéséről nem árult el részleteket. Mint arról az Inforádió korábban beszámolt: sajtóinformációk szerint a szakvezető csak fizetése egyharmadát, mintegy 100 ezer eurót kapott legálisan, a többit az adóhatóság megkerülésével fizették ki.

Az MLSZ volt elnöke a szakemberrel kapcsolatban elmondta: újra szerződtetné Matthäust, akinek december 31-én járt le a szerződése.

Bozóky Imre mandátuma kedden szűnt meg, miután újabb két elnökségi tag lemondása után az MLSZ vezető testülete működésképtelenné vált.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×