Zárt kapuk mögött rendezik a Roma-Napoli kupameccset

Infostart
2005. december 29. 15:13
A római rendőrfőnök utasítására zárt kapuk mögött játsszák január 11-én a Roma-Napoli visszavágót a labdarúgó Olasz Kupa nyolcaddöntőjében. A hatóságok ezzel az újabb rendbontást akarják elkerülni.

"Szomorú, de szükséges ez az óvintézkedés" - jelentette ki Achille Serra. A szigorú döntés előzménye, hogy december 8-án a párharc első meccse után tömegverekedés tört ki Nápolyban a két tábor között. Az utcai zavargások során 15 rendőr megsérült, 27 huligánt pedig őrizetbe vettek.

A 60 ezer néző előtt lejátszott összecsapás előtt a fővárosi hívek védelmében könnygázt is bevető rohamrendőrök már 10 szurkolót őrizetbe vettek. A lefújás után a 3-0-ás kudarctól még jobban felbőszült hazai fanatikusok közül mintegy félezren megtámadtak egy őrszobát, hogy kiszabadítsák társaikat. A randalírozók két rendőrautót felgyújtottak, kirakatokat törtek be, továbbá kövekkel és palackokkal dobálták meg az egyenruhásokat.

A helyi rendőröknek csak késő estére, gumibottal és könnygázzal sikerült feloszlatni a hőzöngő tömeget.