Baróti Lajos 1914. augusztus 19-én született. 1928 és 1948 között a Szegedi AK és a Győri ETO játékosa volt, a magyar válogatottban kétszer lépett pályára.
Edzője volt a Győri Vasas ETO-nak, a Budapesti Postásnak, az Újpesti Dózsának, a Vasasnak, a Wacker Innsbrucknak és a Benficának.
Szövetségi kapitányként 1957 és 1966, illetve 1975 és 1978 között dolgozott.
Az 1958-as svédországi és az 1978-as világbajnokságon nem jutott tovább a csoportjából a magyar együttes.
A 1962-es chilei mundiálon a magyar nemzeti csapat csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe, ahol Csehszlovákia állta útját.
A Baróti Lajos vezette válogatott a legjobb eredményét az 1966-os angol világbajnokságon érte el: a címvédő - és minden idők legjobb csapatának tartott - Brazília 3-1-es legyőzése után a magyar gárda csoportmásodikként került a negyeddöntőbe, ahol a szovjet csapat állította meg az Albert, Mészöly, Rákosi és Farkas fémjelezte együttest.
1971 és 1972 között a perui válogatott szakvezetője volt.
Baróti Lajos tevékeny részese volt az 1960-as római olimpián bronz-, a négy évvel későbbi tokiói játékokon pedig aranyérmet nyert válogatott sikerének.
2000-ben az Európai Labdarúgó Szövetség életműdíjat adományozott számára, 2001-től pedig a Nemzeti Labdarúgó Akadémia tanácsadó testületének tagjaként a magyar labdarúgó-utánpótlás elhivatott támogatójaként dolgozott.