Blatter: szigúbban kell fellépni a rasszista megnyilvánulásokkal szemben

Infostart
2005. december 20. 18:24
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke úgy véli, a jelenleg érvényben lévő büntetési szabályok nem elégségesek a lelátói rasszizmus megfékezéséhez.

"Azt hiszem, egyértelműen látszik, hogy a pénzügyi szankció kevés a jelenség visszaszorításához" - mondta keddi sajtótájékoztatóján a sportvezető.

Blatter ezért abban bízik, hogy sikerül a kontinentális és a nemzeti szövetségekkel közösen a mostaninál lényegesen szigorúbb büntetési tételeket bevezetni a jövő év elején. A szigorítás pontlevonást és akár - szélsőséges esetben - az érintett klub adott sorozatból való kizárását is magában foglalhatja a FIFA vezetője szerint.

Idén több országban, így a 2012-es Európa-bajnokság megrendezésére egyaránt pályázó Olaszországban és Magyarországon is történtek hasonló rendzavarások.

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága december 6-án ötmillió forintra büntette az Újpest csapatát, mert a lila-fehér szurkolók egy csoportja a Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett bajnoki rangadón antiszemita rigmusokkal provokálta az MTK játékosait és szurkolóit.