Kikapott a címvédő Veszprém Szegeden

Infostart
2005. december 17. 17:59
A férfi kézilabda-bajnokság rangadóján: Szeged-Veszprém 27-24. A Szeged sikerével egyedüli százszázalékos csapatként az élről várhatja a NB I folytatását.

Az első szűk negyedórában fej fej mellett haladtak a csapatok, a 12. perc (4-4) után azonban állandósult a vendégek vezetése, akik egy-két góllal rendre riválisuk előtt jártak. A hajrában aztán felzárkózott az egyre koncentráltabban játszó hazai gárda, és egy emberelőnyös helyzetet kihasználva a 28. percben egyenlített (12-12). A szünetre a Veszprém még egyszer betalált, így előnnyel vonulhatott az öltőzőbe.

A fordulás után egy, a korábbiaknál sokkal agresszívebb Szeged jött ki a pályára, és elsősorban Krivokapic remeklésével a 36. percre megfordította az állást (16-15). A folytatásban sem csökkent a házigazdák lendülete, s néhány perc alatt négygólosra növelték előnyüket (45. perc: 22-18).

A hajrában ugyan mindent megpróbált a Bajnokok Ligája-negyeddöntős Veszprém, de erejéből csak a felzárkózásra futotta, így a Szeged - az elmúlt évekhez hasonlóan - ismét legyőzte legnagyobb hazai ellenfelét hazai környezetben.

Mivel a férfi bajnokság rájátszásában ettől az idénytől kezdve párharcok lesznek, és a csapatok nem viszik magukkal az alapszakaszbeli összecsapások eredményeit, ezért a kedvezőbb helyről történő playoff-rajtért is folyt a két magyar sztárcsapat csatája.

A Tatabánya 34-31-re győzött a Csömör otthonában.