Egy pályázó az Üllői úti ingatlanra

Infostart
2005. december 16. 16:17
A csütörtöki határidőig egyetlen érvényes pályázat érkezett az Üllői úti hat plusz két hektáros terület 49 évre szóló vagyonkezelői jogára. Furulyás János, a Ferencváros elnöke azt mondta, hogy egy magyar befektető felelt meg minden szempontból a pályázati feltételeknek.

A klubelnök közölte, hogy hétfőn a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a Nemzeti Sporthivatal bírálja el a pályázati anyagot. Meghívottként a Ferencváros képviselői is részt vesznek az ülésen. Furulyás János szerint ha elfogadják a pályázó anyagát, akkor még ebben az évben rendeződik az FTC anyagi helyzete, és a 238 millió forintos banki kölcsönt is visszafizeti a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető cég.

Az FTC Rt. nyáron azért vett fel kölcsönt, mert különben tartozásai miatt a liga nem engedte volna indulni az élvonalban. A hitelt eredetileg október végéig kellett volna visszafizetni, de akkor a bank egy hónap haladékot adott, amelyet később az év végéig meghosszabbított.

Az Üllői úti ingatlan vagyonkezelői jogának megszerzéséhez bizonyos minimális feltételeknek eleget kell tennie a jelentkezőnek, így a többi között a Ferencvárost legalább egymilliárd 200 millió forint plusz áfa illeti meg, ezért cserébe a klub lemond a még 11 évig érvényben lévő ingyenes használati jogáról. Emellett a befektetőnek vállalnia kell egy legalább 15 ezer férőhelyes futballstadion és egy birkózócsarnok felépítését is.