eur:
394.03
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

"Nagyon nehéz meccs lesz"

Hollandia lesz az elődöntő felé menetelő magyar női kézilabda-válogatott ellenfele a szentpétervári világbajnokságon. A csapat hétfőn - többek között Tóth Tímea nyolc góljának köszönhetően - 27-26-ra győzött Horvátország ellen a középdöntő első fordulójában. Exkluzív interjú a legeredményesebb magyarral.

Elsősorban az akarat és a szív vitte előre a magyar női kézilabda-válogatottat a szentpétervári világbajnokság középdöntőjének első fordulójában. A csapat 27-26-ra verte az előzetesen gyengébbnek ítélt Horvátországot.

Tóth Tímea az InfoRádióban úgy vélte, a gyengébb teljesítményért elsősorban a védekezésbeli hibák okolhatók. „Nagyon sok hetes volt és mi lábbal nem tudtuk felvenni a versenyt” – fogalmazott.

Tóth Tímea úgy vélte, hogy a keddi, Hollandia elleni mérkőzésen nagyon-nagy szükség lenne a jó formára, hiszen a németalföldiek nagyon jó kézilabdát játszanak, játékosaik közül sokan megfordultak a világ egyik legerősebb bajnokságában, Dániában.

„Egy az egy ellen is nagyon jók, oda kell figyelnünk, mert nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a hollandok jobbak, mint a horvátok” – mondta az InfoRádióban a magyar válogatott játékosa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×