2007-ben Debrecené a rövid pályás Eb

Infostart
2005. december 11. 00:12
Az úszók kontinentális szövetsége, a LEN döntése alapján két év múlva a hajdúsági város rendezheti a rövidpályás Európa-bajnokságot.

Három éven belül - a két budapesti rendezvény, az idei ifjúsági és a jövő nyári 2006-ban esedékes felnőtt Eb után - Magyarország sorozatban harmadszor lehet házigazdája kontinensviadalnak.

Az előzetes számítások szerint a rivális Maribor lépéselőnyben volt Debrecennel szemben, egyfelől azért, mert a szlovénok már fel is építették azt a 2007-es Eb otthonául szánt uszodát, amivel a cívisváros még adós, másfelől pedig a margitszigeti felnőtt kontinensviadalt kísérő anomáliák miatt.

Ruza József, a Magyar Úszószövetség főtitkára az előzmények alapján hatalmas sportdiplomáciai sikernek nevezte a döntést. A főtitkár hozzétette, hogy a győzelemben sokat jelentett Kósa Lajos polgármester érvelése Debrecen pályamunkájának prezentálásakor, és a LEN vezető testületében, a Büróban is jelentős befolyással bíró Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök által összefogott sportdiplomácia.

A trieszti rövidpályás úszó Európa-bajnokság harmadik napján 1500 gyorson Kis Gergő a hatodik helyen végzett. Cseh László a második idővel került a 100 hát döntőjébe, 100 mellen Kovács Ágnes hetedikként jutott a fináléba, míg 100 pillangón Boulsevicz Beatrix a szétúszásban biztosította helyét a döntőben.