Újabb 25 bázisponttal 5,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot és a kamatfolyosó két szélét a Monetáris Tanács. A testület már az előző kamatvágás után további kamatcsökkentést helyezett kilátásba, amelyet a kedvező makrogazdasági és pénzügyi piaci folyamatokkal indokolt.
A kedvező hazai tényezők miatt megmaradt a monetáris politikai mozgástér – közölte a jegybankelnök a monetáris tanács ülését követő online sajtótájékoztatóján. Varga Mihály elmondta: az inflációs folyamatok a júniusban jelzettnél kedvezőbben alakultak, miközben a hazai eszközök alacsonyabb kockázati felára fennmaradt. A testület a nyár folyamán, a pozitív reálkamat fenntartása mellett, az alapkamat további csökkentésére lát teret, amelyről a szeptemberi Inflációs jelentés alapján dönt.
Megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatásról szóló tiszás javaslatot. A gyermekenként 100 ezer forintos támogatásra jogosultak körébe tartoznak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, a tartós betegség vagy súlyos fogyatékosság miatt emelt összegű családi pótlékra jogosító gyermeket nevelő családok, a sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelők, az egyedülálló szülők és a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek, valamint az árvaellátásban részesülő tanulók.
Megszavazta az Országgyűlés a közmédiát érintő módosításokat. A kivételes eljárásban elfogadott határozat rendelkezik a Független Közmédia Testület alapító okiratának elfogadásáról, induló vagyona megállapításáról. A határozat az új közszolgálati média intézményrendszerének létrehozását az Országgyűlés döntéséhez köti.
Egymás iránti odafigyelést kért a köztársasági elnöki feladatokat ellátó házelnök napirend előtti felszólalásában. Forsthoffer Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy a közbeszédben nincs helye annak, hogy mást a származása vagy akár a testi fogyatékossága miatt sértegessenek. Hozzátette, a nemzet egysége nem azt jelenti, hogy mindenkinek ugyanazt kell gondolnia, de tiszteletben kell tartani a többiek véleményét. A Fidesz-KDNP képviselői nem voltak jelen Forsthoffer Ágnes napirend előtti felszólalásán.
Tusványosi vitára hívta ki Orbán Viktort a miniszterelnök. Magyar Péter az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában azt mondta: több százmillió forint közpénzt költenek a Bálványosi Nyári Szabadegyetem rendezvényeire, de valódi viták nem folynak ott. Hangsúlyozta: kész elmenni a tusnádfürdői eseményre. Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Index megkeresésére úgy reagált: Magyar Pétert nem hívták meg a rendezvényre.
Bóka János lett a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője. A döntésről Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is beszámolt a Facebook-oldalán. A korábbi európai uniós ügyekért felelős miniszter május óta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettes volt. A Fidesz korábbi frakcióvezetője, Gulyás Gergely a múlt héten jelentette be a lemondását arra hivatkozva, hogy az alkotmány módosítás után már nem indulhat a következő országgyűlési választáson. A kinevezésről Orbán Viktor szerdán tart tájékoztatót.
A Nemzeti Kulturális Alappal kapcsolatos eljárásban került sor a lefoglalásokra a Fidesz szervereit biztosító központban - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője. A szervezet folytat nyomozást az NKA botrányban hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül jelentek a helyszínen azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja, amelyben illegitimnek nevezték az új politikai rendszert. Megfogalmazásuk szerint a kormány az alaptörvény durva megsértésének célja a hatalom kizárólagos birtoklása. A közleményükben azt írták, hogy a Fidesz az új önkényuralmi rendszert elutasítja, az elmozdított tisztségviselők helyére állított személyek megválasztásában nem vesznek részt.
Tiltott kampányfinanszírozás gyanúja miatt belső vizsgálatot rendelt el a közlekedési miniszter a Lázárinfók ügyében. Vitézy Dávid beszámolója szerint a Népszava egyik fotója nyomán derült fény arra, hogy a Lázárinfó élő közvetítéseit egy állami tulajdonú kisbuszból, állami dolgozók részvételével vezérelték. Hozzátette: a bizonyítékokat továbbítják a hatóságoknak és az Állami Számvevőszéknek. Lázár János korábban azt állította, hogy a kampányiszakban saját zsebből fizette az országjáró fórumok költségeit.
Mielőbbi lépést ígért a bérrendezés ügyében a közgyűjteményi dolgozók szakszervezetével tartott egyeztetésen a területért felelős államtitkár. Sári Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy hosszabb távon egy kiszámítható életpályamodell kialakítását célozzák meg. Megállapodtak abban is, hogy az intézményvezetők kiválasztása a jövőben átlátható, nyilvános pályázati eljárások keretében történjen.
Összesen 10 millió forint bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt, a 16. játékhét sorsolásaival összefüggő vizsgálat alapján. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága szerencsejátékonként 2,5–2,5 millió közigazgatási bírságot szabott ki a Skandináv lottó, a Hatoslottó, az Ötöslottó és a Joker sorsolásokhoz kapcsolódó játéktervektől történő eltérés miatt, ami a vizsgált sorsolások eredményét nem befolyásolta. A Szerencsejáték Zrt. közleménye azt hangsúlyozza, hogy nem történt csalás az áprilisi közepi telitalálatos sorsolásokon.
Csendes Olivért kérte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére a gazdasági és energetikai miniszter. A Magyar Turisztikai Ügynökséget július 3-áig Guller Zoltán vezette.