Az oltóanyagok szabadalmának felfüggesztése mellett foglalt állást Ferenc pápa – napi hírösszefoglaló

Infostart
2021. május 8. 21:19
Egy nap alatt 101 ember halt meg a koronavírus okozta betegség szövődményeiben Magyarországon. Csütörtökön kezdődik a regisztrált 16-18 év közöttiek oltása. Az Európai Bizottság elnöke szerint az oltások, a vakcinagyártás felgyorsítása jelent gyors kiutat a világjárványból.

Egy nap alatt 101 ember halt meg a koronavírus okozta betegség szövődményeiben Magyarországon és újabb 1376 embernél igazolták a kórokozót. 3633 beteget ápolnak kórházban. Az aktív fertőzöttek száma 201 ezer alá csökkent. A járvány kezdete óta már több mint 790 ezren kapták el a vírust és 28 ezer 504-en haltak meg a betegségben.

Hétfőn, kedden és szerdán foglalhatnak időpontot a koronavírus elleni védőoltásra a regisztrált 16-18 év közöttiek, akiknek csütörtöktől adják be a Pfizer-vakcinát - közölte az országos oltási munkacsoport vezetője. György István az M1-en arra hívta fel a figyelmet, hogy az oltáshoz szükség van szülői beleegyező nyilatkozatra is.

A kormányfő szerint az oltáson múlik, mikor lehet újraindítani a gazdaságokat. Orbán Viktor az unió portói szociális csúcstalálkozóján azt mondta: örömmel fogadta mindenki az Egészségügyi Világszervezet döntését, hogy egy újabb vakcinát, a kínai Sinopharm oltóanyagát minősített biztonságosnak.

Az Európai Bizottság elnöke szerint az oltások, az oltóanyaggyártás felgyorsítása, a vakcinák exportjának engedélyezése és méltányos szétosztása jelent gyors kiutat a világjárványból. Ursula von der Leyen kijelentette: a közösségnek nyitottnak kell maradnia az oltóanyagok szabadalmának felfüggesztéséről tervezett tárgyalásokra is.

Az Európai Tanács elnöke szerint a koronavírus elleni oltóanyagok szabadalmának felfüggesztése önmagában nem jelent megoldást a járvány visszaszorítására. Charles Michel a zöld útlevéllel kapcsolatban azt mondta: a tagországoknak még a nyári utazások megkezdését megelőzően közös álláspontot kell kialakítaniuk erről.

Jóváhagyta az Európai Bizottság a Pfizer/BioNTech vállalatokkal kötött újabb vakcina-beszerzési szerződést. A dokumentum 900 millió adag, koronavírus elleni oltóanyag szállítását írja elő további 900 millió dózis 2022-es és 23-as megvásárlásának lehetőségével. Az új szerződés alapján nemcsak a vakcinákat gyártják majd az Európai Unióban, hanem valamennyi lényeges összetevőit is.

A koronavírus elleni oltóanyagok szabadalmának felfüggesztése mellett foglalt állást Ferenc pápa. A katolikus egyházfő kijelentette: mindenki számára biztosítani kell a hozzáférést a vakcinához.

Szlovéniában hétfőtől kinyithatnak a vendéglátóhelyek belső terei, illetve a szállodák is. A nyitás feltétele, hogy az alkalmazottak és a vendégek átestek a koronavírus fertőzésen vagy felvették valamelyik oltást, és ezt igazolni is tudják, illetve rendelkeznek negatív teszteredménnyel.

Montenegró ingyenes koronavírus-kezelést és tesztelést ígér a turistáknak - közölte az egészségügyi minisztérium. Azok a turisták, akik ott fertőződnek meg, ingyen kezelést kapnak a kórházakban, lehetőségük lesz ingyenes PCR-tesztek elvégzésére a közegészségügyi intézetekben.

A béke zálogának nevezték az Európai Uniót ellenzéki képviselők a második világháború európai befejezésének 76. évfordulóján, amely egyben Európa napja is. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének megemlékezésén a Demokratikus Koalíció nevében Arató Gergely hangsúlyozta: Európa a fasizmus felett aratott győzelemmel új esélyt kapott a békés, demokratikus fejlődésre. Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke arra figyelmeztetett, hogy most is vannak olyan törekvések, amelyek veszélyeztetik a békét és szabadságot.

Online adták át az Európai Hazafi Díjat, amelyet először Bródy János előadóművész kapott meg. Az elismerés egyik alapítója, Újhelyi István európai parlamenti képviselő azt mondta: a díjat minden évben olyan ember kapja, aki kiemelkedően sokat tesz Magyarország uniós tagságának megőrzéséért és az európai értékek hazai képviseletéért.

Lezuhant egy kisrepülő Törökszentmiklósnál. Egy férfi életveszélyesen, egy másik súlyosan megsérült - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Dávid Mónika elmondta: a motoros vitorlázó gépet nem sokkal felszállás után érte baleset.