Akció indul Kárpátalján - a nap hírei

Infostart
2021. január 19. 21:53
Újabb 111 ember halt bele a koronavírus okozta betegségbe Magyarországon. A kormányfő gazdasági főtanácsadója szerint százezreket érinthet a 25 év alattiak jövedelemadó-mentessége. Kárpátalján is állandó EBESZ-misszió jelenlétét sürgette hágai tárgyalásain a magyar külügyminiszter.

Egy nap alatt újabb 573 embernél mutatták ki a koronavírus fertőzést Magyarországon. Meghalt 111, többségében idős, krónikus beteg. 4445 embert ápolnak kórházban. Az aktív fertőzöttek száma 110 ezer körülire csökkent. A járvány kezdete óta már csaknem 353 ezren kapták el a vírust, a halálos áldozatok száma meghaladja a 11 és fél ezret.

Támogatja az országos tisztifőorvos, hogy az Európai Bizottság javaslata alapján nyárig a felnőtt lakosság 70 százalékát beoltsák. Müller Cecília ugyanakkor az operatív törzs tájékoztatóján hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez az érkező vakcina mennyiségétől függ. Hangsúlyozta: mindegyik oltóanyag jó, amelyik kiváltja az immunválaszt.

Rémhírnek nevezte a Kormányzati Tájékoztatási Központ, hogy Magyarországon pünkösdig zárva kell tartaniuk a szállodáknak és éttermeknek. A közlemény szerint a kormány nem hozott ilyen döntést.

Az uniós bürokrácia gyorsítását sürgette a magyar pénzügyminiszter, mert még mindig nem működik a közösség helyreállítási alapja. Varga Mihály hangsúlyozta: a 750 milliárd euró összegű forrásra sok országnak szüksége lenne, különösen az eladósodott déli tagállamoknak.

A miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerint százezreket érinthet, hogy legkésőbb 2022-től teljes jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak. Nagy Márton az InfoRádió Aréna című műsorában arra hívta fel a figyelmet: a 16 és 24 év közötti korosztály több mint egymilliós, ebből mintegy 280 ezren dolgoznak.

A beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt szerdán 10 napra ismét leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban. A győri Audi 2 héten keresztül csak egy műszakban folytatja a gyártást. Egyes félvezetők hiánya világszerte egyre több autógyártónál okoz fennakadást.

Kárpátalján is állandó EBESZ-misszió jelenlétét sürgette hágai tárgyalásain a magyar külügyminiszter. Szijjártó Péter ezt azzal indokolta, hogy sok esetben a magyarokat fizikailag fenyegető atrocitások történnek Ukrajnában, az Európai Bizottságnak pedig nem fontos az őshonos kisebbségek felkarolása. A tárcavezető arra reagált, hogy múlt pénteken a brüsszeli testület bejelentette: nem irányoz elő jogalkotást a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban.

A járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt több forgatókönyv kidolgozását sürgeti a kormánytól az érettségi lebonyolítására a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Az érdekképviselet szükségesnek tartja a folyamatos tesztelést az iskolákban, olyan módszerrel, amely alapján biztosítható a megfertőződött tanároknak járó 100 százalékos táppénz.

Üdvözli a Pedagógusok Szakszervezete, hogy kifizetik a felvételiztető tanárok munkáját, de azt kéri a kormánytól: ne kelljen minden tanévben harcolni a jogos díjazásért. A Klebelsberg Központtal folytatott hosszas tárgyalásai után az érdekképviselet azt kérte: az érettségiztető pedagógusokhoz hasonlóan, a középiskolai felvételikben közreműködő tanárok munkáját is fizessék ki minden évben.

Felkérték a Színház- és Filmművészeti Egyetem az idei tanévben induló osztályainak vezetőit. Az intézmény közleménye szerint a színházrendező osztályt Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a prózai színész osztály Szarvas József, a Nemzeti Színház tagja, a zenés színész osztály osztályfőnöke Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója fogja vezetni.

Az állami felsőoktatás felszámolásának tartja vidéken a egyetemek tervezett alapítványi működtetését az MSZP választmányi elnöke. Hiller István szerint a vidéki tudományegyetemek átalakításával a kormány a saját befolyását akarja bebetonozni, mivel a kuratóriumokat a jelenlegi kabinet állítja össze. A volt oktatási miniszter egy új, a magyar színház- és filmművészet érdekét szolgáló egyetem létrehozását ígérte a kormányváltás esetére.

Sajtóértesülések szerint nem részesíti elnöki kegyelemben saját magát és családtagjait a leköszönő amerikai elnök. A CNN úgy tudja, hogy Donald Trump több politikai szövetségesének készül kegyelmet adni, ugyanakkor a Capitolium ostromának részvevői nem kapnak kegyelmet. Közben már az amerikai szenátus republikánus párti többségének vezetője is azt állította, hogy az elnök provokálta ki a washingtoni törvényhozás épületének január 6-ai ostromát.