Oltás itthon: máris indul a második fázis - a nap hírei

Infostart
2021. január 5. 22:42
A kijelölt oltópontok mellett a városi kórházakba is szállítanak a most érkezett újabb Pfizer vakcinákból. Ismét fogadnak utasszállítókat az Egyesült Királyságból a magyarországi repülőterek. Megállapodott a közös kormányzás alapelveiről 6 ellenzéki párt. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.

Már készülnek a bentlakásos szociális intézményekben élők és az ott dolgozók oltására is - erősítette meg az országos tisztifőorvos. A kedden érkezett harmadik Pfizer-szállítmány után a következő hetekben újabb adagokra számítanak, ettől függ az oltási kör bővítése. Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján elmondta: már valamennyi egészségügyben dolgozó számára elérhető a védőoltás; a most érkezett újabb Pfizer vakcinákból a városi kórházakba is szállítanak, nemcsak a 25 oltópontra. Hozzátette: már több mint 15 ezer egészségügyi dolgozót beoltottak.

Közzétették az egészségügyi dolgozók számára a kórházi oltópontok elérhetőségét a kormányzati koronavírus portálon. A 25 kórházban közvetlenül is be tudnak jelentkezni a védőoltásra az egészségügyi dolgozók. Az oldalon térképpel, címmel, telefonszámmal és online elérhetőséggel, valamint a bejelentkezési idősáv megjelölésével tették közzé az oltópontok adatait.

Ismét fogadnak kedd éjféltől utasszállítókat Nagy-Britanniából és Észak-Írországból a magyarországi repülőterek - jelentette be az operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője. Kiss Róbert a testület tájékoztatóján arról beszélt: már nem szükséges fenntartani a korábbi korlátozásokat. Hozzátette ugyanakkor, hogy a hazatérő magyar állampolgár automatikusan házi karanténba kerül. A többi védelmi rendszabály továbbra is érvényben marad, a fenntartásáról vagy módosításáról a kormány hamarosan dönt.

Egy nap alatt 870 embernél mutatták ki a koronavírus fertőzést Magyarországon. 103 többségében idős, krónikus beteg halt meg a szövődményekben. 5.760 embert ápolnak kórházban, közülük 394-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma kicsivel több mint 143 ezerre csökkent. A járvány kezdete óta már csaknem 330 ezren kapták el a vírust, a halálos áldozatok száma meghaladja a 10 ezret.

Egy százalék alatti fertőzöttséget jelzett a fővárosi önkormányzat decemberi lakossági koronavírus-tesztelése. A Főpolgármesteri Hivatal arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnepek előtt 7500 ingyenes gyorsteszt elvégzését ajánlotta fel a fővárosi önkormányzat a budapesti lakcímkártyával rendelkező 18 éven felülieknek. A szűrésen 6523-an jelentek meg, 166 esetben ismételték meg a tesztelést, és 41 koronavírus-fertőzöttet találtak a vizsgáltak között. Ez 0,6 százalékos fertőzöttséget jelez.

Egy hónap alatt 45 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, így ismét csaknem 4 és fél millióan dolgoznak Magyarországon - értékelte a KSH adatait a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Bodó Sándor kiemelte: a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek következtében sikerült egészséges szinten tartani a foglalkoztatottsági rátát. Példaként említette, hogy 2010 óta az elsődleges munkaerőpiacon 712 ezres növekedés figyelhető meg.

Megállapodott a közös kormányzás alapelveiről 6 ellenzéki párt. Az MSZP, a DK, a Jobbik, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum vezetői vállalták, hogy a demokratikus, szociálisan igazságos, egyben környezet- és klímatudatos, összetartó Magyarországért fognak dolgozni, ha megnyerik a 2022-es országgyűlési választást. A hatpontos dokumentumot az Országházban írták alá a pártok online közvetített sajtótájékoztatója után.

Schaller-Baross Ernőt, a Miniszterelnökség jelenlegi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárát jelöli a Fidesz-KDNP Szájer József megüresedett európai parlamenti képviselői helyére. Szájer József november végén mondott le mandátumáról, mert részt vett egy, a járványügyi szabályokat megsértő brüsszeli házibulin.

Hosszú távon legalább 13 ezer hallgatóra számít a február 1-jén létrejövő Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen az új felsőoktatási intézmény kuratóriumának elnöke a Szent István Egyetem átalakulásával. Csányi Sándor az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a kuratórium bemutatkozó online tájékoztatóján közölte: az egyetemnek pedagógiai és művészeti képzései is vannak.

Csaknem háromezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz a december végi horvátországi földrengések okozta magyarországi károkról, a becsült kárösszeg megközelíti az 500 millió forintot. A Magyar Biztosítók Szövetsége közlése szerint az összeg önmagában nem kirívó, de az egy bejelentésre jutó, átlagosan mintegy kétszázezer forint viszonylag magasnak számít. A legtöbb igazolható kárt a déli határhoz közeli megyékből jelentették.

Vádat emelt 3 fiatalkorú ellen a fővárosi főügyészség a Ráday utcai kollégium 2 évvel ezelőtti felgyújtása ügyében. Az egy ember halálát követelő tűz miatt börtönbüntetést javasol a vádhatóság. 2019 januárjában a 3 fiatal felgyújtott egy matracot, a tűz szétterjedt az épületben. Az egyik kollégiumi szobában tartózkodó férfi későn észlelte a tüzet, és menekülés közben meghalt.

Már január 16-án szeretné lezárni az egyesülést a Fiat Chrysler és a PSA. Utolsó feltételként a két cég részvényesei is jóváhagyták a fúziót. Az olasz-amerikai vállalat valamint a Peugeot, a Citroen, az Opel és a Vauxhall márkák anyacége eredetileg az első negyedév végére tervezte az összeolvadást.