Varga Zs. András fontos nemzetközi pozícióban - a nap hírei

Infostart
2019. december 7. 20:36
Letartóztatták a tanárát csütörtökön megkéselő győri szakközépiskolást. A Katona József Színház teljes társulata kiáll az igazgató Máté Gábor mellett. Még decemberben is érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást. Az InfoRádió legfontosabb szombati hírei.

Letartóztatták a tanárát csütörtökön megkéselő győri szakközépiskolást. A Győri Törvényszék közleményében azt írta, hogy a legsúlyosabb kényszerintézkedést azért rendelték el a 17 éves fiú ellen, mert a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának lehetősége. Csütörtökön a 17 éves fiú, a Győri Szakképzési Centrumban késelt meg egy 51 éves tanárnőt, akinek állapota nem életveszélyes, de több műtét is vár rá. A megyei főkapitányság emberölési kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást.

A Katona József Színház teljes társulata kiáll az igazgató Máté Gábor mellett. A közleményben a teátrum a kormánypárti támadásokra utalva azt hangsúlyozta: Gothár Péter ügyében a vezetőség a társulat egyöntetű támogatásával, a hivatalos eljárásrendnek megfelelően járt el és ezt a független szakértők bevonásával lefolytatott vizsgálat is igazolta. A színház a kormányzat kultúrfinanszírozást érintő tervei ellen és a színházak függetlensége megőrzése érdekében hétfő estére tüntetést szervez a színházvédő tüntetésen a Városháza előtt.

Még decemberben is érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást, így a járvány kezdetéig biztosan van elegendő idő a védettség kialakulásához. A Nemzeti Népegészségügyi Központ közleményében azt javasolja, hogy aki eddig még nem tette meg, a következő napokban keresse fel háziorvosát, aki eldönti, páciense jogosult-e a térítésmentes influenza elleni védőoltásra. Aki esetleg nem kaphat térítésmentes oltást, a gyógyszertárban juthat vényköteles oltóanyaghoz.

A Velencei Bizottság szakvéleménye ismételten világossá tette, hogy az előző ukrán elnök idejében elfogadott nyelvtörvény szembemegy a nemzetközi joggal és Ukrajna kötelezettségvállalásaival. Erről a külgazdasági és külügyminiszter beszélt. Szijjártó Péter azt mondta: amint a kárpátaljai magyarok visszakapják az elvett jogaikat, Magyarország újra támogatni fogja Ukrajna NATO-integrációs folyamatát. A Velencei Bizottság pénteken felszólította Ukrajnát, hogy helyezze hatályon kívül a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló jogszabály egyes rendelkezéseit.

Alelnökévé választotta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt a Nemzetközi Női Demokrata Unió. A jobbközép és jobboldali pártokat tömörítő 1983-ban Londonban alakult szervezetnek 60 országból több mint 80 párt a tagja. Alelnökké választása után Novák Katalin hangsúlyozta: a magyar kormányzat célja az, hogy a fiataloknak ne kelljen anyagi gondok miatt lemondaniuk a gyermekvállalásról.

Varga Zs. András alkotmánybírót választották a Velencei Bizottság alkotmánybírósági albizottságának alelnökévé. Varga Zs. András azt mondta: a Velencei Bizottságnak több albizottsága van, az alkotmánybírósági albizottságnak zömmel jelenlegi vagy korábbi alkotmánybírók, illetve legfelsőbb bírósági bírók a tagjai. Varga Zs. András 2013 októbere óta tagja a Velencei Bizottságnak.

A szlovákiai Eperjesen 7-re nőtt a pénteki gázrobbanás halálos áldozatainak száma. A robbanás után a ház felső része lángokba borult és a tüzet csak péntek éjjel sikerült eloltania a több mint száz tűzoltónak. A mentés folytatásáról és a károsultak elhelyezéséről válságstáb döntött. A robbanás oka továbbra is ismeretlen.

Katarban újraindultak a béketárgyalások az Egyesült Államok és az afganisztáni tálibok között. A felek az erőszakcselekmények számának csökkentésére összpontosítanak, hogy létrejöhessen a párbeszéd a lázadók és az afgán kormány között, és tűzszüneti megállapodást lehessen kötni. Az amerikai kormány csaknem egy éven át tárgyalt a tálibokkal a 18 éve tartó fegyveres konfliktus lezárásáról.

Ausztráliában 2800 tűzoltó küzd a több mint száz bozóttűzzel Új-Dél-Wales államban. A lángok lakott területeket és több nemzeti parkot is fenyegetnek. A tűz eddig 350 ezer hektár területet perzselt fel. Több mint 680 lakóház megsemmisült és 250 megrongálódott. A lángok eddig 6 halálos áldozatot követeltek. A meteorológiai előrejelzések szerint a térségben marad a 40 Celsius-fokos hőség és az erős szél.