Kiderült, miről tárgyal Angela Merkel és Orbán Viktor hétfőn - Hírösszefoglaló

Infostart
2019. augusztus 18. 21:57
Megkezdődött a háromnapos rendezvénysorozat az államalapítás ünnepe alkalmából. Hiányosságot állapított meg az önkormányzatok által biztosított gyermekétkeztetésben az Állami Számvevőszék. Még évekig eltarthat a magyar orvoscsapat által szétválasztott bangladesi sziámi ikrek rehabilitációja

Megkezdődött a háromnapos rendezvénysorozat az augusztus 20-ai államalapítás ünnepe alkalmából. A Várkert Bazárnál a Magyar Ízek utcája várja a látogatókat, ahol az ország tortája is megkóstolható lesz, napközben családi programok, esténként pedig koncertek lesznek. Augusztus 20-án lesz a tisztavatás és a Magyar Honvédség légi- és vízi bemutatója. Napközben a rakparton folytatódnak a rendezvények, a tűzijáték este 9 órakor kezdődik. A fellövési helyszínek a tavalyihoz képest délebbre lesznek.

Országszerte ellenőrzik az augusztus 20-ai tűzijátékok előzetes tervét, telepítését és a biztonsági előírások betartását a hatóságok. A Dunán három rohamcsónak, a Szent Flórián tűzoltóhajó és tűzoltóbúvárok állnak majd készenlétben. Mindemellett a katasztrófavédelem is részt vesz a légi és vízi parádé, valamint a Szent Jobb körmenet biztosításában.

Szerdáig forgalomkorlátozásokra kell számítani a főváros több kerületében az augusztus 20-ai rendezvények miatt. Kedden a délutáni körmenet és az esti tűzijáték miatt több forgalmas útszakaszt is lezár a rendőrség. A BKK járatok menetrendje is módosult. A korlátozások az 1., a 2., az 5., a 9., a 11. és a 13. kerületet érintik. Már lezárták a Lánchidat, valamint a Várkert Bazár környékét, az Alagutat és a Fő utcát a Halász utcától, valamint a budai és a pesti alsó rakpart egy részét. A BKK azt a javasolja, hogy a belvárosi rendezvényeket tömegközlekedéssel közelítsék meg az érdeklődők.

Az önkormányzatok biztosítják a gyermekétkeztetést, de ennek megszervezése nem mindig szabályszerű – állapította meg az Állami Számvevőszék. A szervezet a 2014 és 2016 közötti időszakot ellenőrizte. A számvevők 69 önkormányzatnál végeztek vizsgálatot és azt tapasztalták, hogy 10 százaléknál magasabb volt a szabálytalanság aránya. A szakemberek például a térítési díjak megállapításakor, vagy a nyilvántartások vezetésénél találtak hiányosságot.

A kétoldalú kapcsolatokról, valamint európai és külpolitikai témákról tárgyal hétfőn a német kancellár és a magyar kormányfő Sopronban a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából. Angela Merkel és Orbán Viktor először beszédet mond a soproni evangélikus templomban, ezt követi a kétoldalú megbeszélés. 1989. augusztus 19-én ideiglenesen megnyitották a határt, így több száz Magyarországra menekült keletnémet állampolgárnak sikerült átjutnia Ausztriába.

Még évekig eltarthat a fejüknél összenőtt és augusztus elején sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikrek rehabilitációja - hangzott el a műtétsorozatot végző, most hazatért magyar orvosok budapesti tájékoztatóján. Az egyik kislány már jól van, a másikat mélyaltatásban tartják, mindketten lázasak. Pataki Gergely, a magyar tervezésű és kivitelezésű műtétsorozat fő koordinátora, a plasztikai sebészeti csapat vezetője felidézte: a fejüknél összenőtt 3 éves sziámi ikreket a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai választották szét augusztus elején, több mint 30 órás beavatkozással a bangladesi Dakkában. A tervek szerint három-hat hónap múlva utaznak vissza Bangladesbe.

Hatan megsérültek a szajoli fogathajtó versenyen, ahol megbokrosodott lovak miatt a közönség közé hajtott egy szekér. Három gyermek és három felnőtt sérült meg, de mindegyikük stabil állapotban került kórházba. A Jász-Nagykun Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a versenyen az egyik fogat elé befogott lovak eddig ismeretlen okból bokrosodtak meg. A balesetben a fogathajtó és a segédje is megsérült. Az ügyben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indult nyomozás.

Humanitárius vészhelyzetre hivatkozva nem fogadta el a spanyol kormány kikötést engedélyező felajánlását az olasz partoknál hetek óta veszteglő Open Arms hajót működtető civil szervezet. Az indoklás szerint a hajón lévőknek nincs idejük a 6 napos útra, azonnal partra kellene szállniuk. Matteo Salvini olasz belügyminiszter szombat este már engedélyezte 27 kísérő nélküli kiskorú partraszállását, ám a hajón még így is összesen 107 bevándorló maradt.

Kabulban 63 halálos áldozata és több mint 180 sebesültje van egy esküvőn elkövetett öngyilkos merényletnek. Az afgán hatóságok közlése szerint az áldozatok között sok a nő és a gyerek. A rendezvényre mintegy 1.200 embert hívtak meg. A zömében síiták lakta városrészben elkövetett merényletért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.

Mintegy négyezer embert kellett kitelepíteni a Kanári-szigetekhez tartozó Gran Canarián az erdőtűz miatt. A Kanári-szigetek elnöke környezetvédelmi katasztrófának nevezte a szombat délután keletkezett és rendkívül gyorsan terjedő erdőtüzet, amely a becslések szerint már 1700 hektárnyi területet pusztított el a sziget középső, hegyvidéki részén. Az oltási munkát nehezíti a hőség és a szél. A tűz miatt több autóutat kellett lezárni.