Kitűzte a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását a Nemzeti Választási Bizottság - Hírösszefoglaló

Infostart
2019. július 30. 22:03
Az energiatakarékosság ösztönzésével a minőségi rezsicsökkentés irányába mozdulna el a kormány. Vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság ügyében.

Kitűzte a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását a Nemzeti Választási Bizottság. A testületnek a törvény szerint a települési önkormányzati voksolás napjára kellett kiírnia a szavazást. A határozat értelmében október 13-án 2715 nemzetiségi voksolást tarthatnak az országban.

A külföldről hazatelepülők is igényelhetik a falusi csokot - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár elmondta: a családi otthonteremtési kedvezmény kistelepülési változatára az ápolási és gyermekek otthongondozási díjában részesülők, valamint a Központi Hitelinformációs Rendszerben szereplők is jogosultak.

Az energiatakarékosság ösztönzésével a mennyiségi rezsicsökkentéstől a minőségi irányába mozdulna el a kormány - jelentette ki a gazdaságstratégiáért felelős államtitkár. György László az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az úgynevezett virtuális, vagyis el nem fogyasztott energia 2030-ra az ország harmadik legnagyobb „erőművi kapacitása” lehet.

Elkészültek az idei tankönyvek - közölte a beszerzést és terjesztést végző állami Könyvtárellátó ügyvezető igazgatója. Tőczik Zsolt az InfoRádióban elmondta: a kiszállítást augusztus 1-én kezdik, terveik szerint pedig a hónap végére minden iskolába hiánytalanul eljutnak majd a tankönyvek.

Elkészült a MÁV-Start első húsz, új generációs IC+ vasúti személykocsija, és megkezdték 70 további gyártását Szolnokon. Homolya Róbert, a MÁV vezérigazgatója elmondta: a vasúttársaság hosszú távon szeretné folytatni a sorozatgyártást, mivel legalább háromszáz új IC+ kocsira van szüksége 2023-ig.

Távlati tervnek nevezte a főpolgármester a szentendrei HÉV föld alá vezetését, ami csak idővel valósítható meg. Tarlós István az M1-en hangsúlyozta: a beruházás korai tervezési stádiumban van. Korábban Bús Balázs, a 3. kerület polgármestere az InfoRádiónak elmondta: a szentendrei HÉV felújításának célja, hogy a szintbeli kereszteződésekben könnyebb legyen az autós közlekedés. Ezt szolgálná az, ha a vonalat a föld alá vinnék.

Fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indul a repülőtéri utasfelvételi gyakorlat ellenőrzésére. Korábban a Demokratikus Koalíció közölte: a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordul, mivel a Wizz Air budapesti földi kiszolgálója, a Malév Ground Handling a későbbi becsekkolás miatt a légitársaság honlapján feltüntetett díj több mint dupláját szedi be.

Ismét az ukrán hajóskapitány letartóztatását indítványozza az ügyészség a május végi dunai balest miatt. A férfit hétfőn vették újra őrizetbe, és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével is meggyanúsította a nyomozó hatóság. Eddig a vízi közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetése miatt folyt nyomozás ellene.

Felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt vádat emelt Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság ügyében a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint Gyárfás Tamás 1997-ben határozta el, hogy megöleti a médiavállalkozót, és Portik Tamás szervezte meg, illetve adott utasítást Fenyő János meggyilkolására, amelyet Jozef Roháč hajtott végre. Gyárfás Tamás tagadja a bűncselekmény elkövetését.

Akár 2 milliárd forintba is kerülhetnek a biztosítóknak az elmúlt hétvégi viharok. A Magyar Biztosítók Szövetségének közleménye szerint a mostani bejelentések elsősorban a szélvihar, a felhőszakadás, a beázás, a villámlás okozta károkra vonatkoznak, de sok a jégverések miatti kár is.

A brit kormány nem akar fizikai határellenőrzést az ír-északír határon - hangsúlyozta a brit kormányfő. Boris Johnson telefonon egyeztetett az ír miniszterelnökkel, és arról biztosította Leo Varadkart, hogy London kitart az északír békét biztosító egyezmény mellett, és soha nem állítja vissza a fizikai ellenőrzést Írország és Észak-Írország határán, amely a Brexitet követően az egyedüli szárazföldi határ lesz az Európai Unió és az Egyesült Királyság között.

Romániában bejelentette lemondását a belügyminiszter a nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves lány ügye miatt. Az eset közfelháborodást váltott ki, miután kiderült, hogy a későbbi áldozat hiába hívta háromszor is a segélyhívószámot elrablója telefonjáról, a hatóságok nem léptek közbe időben, hogy megmentsék az életét. Az ügy miatt lemondott a román különleges távközlési szolgálat igazgatója is és leváltották az országos rendőrfőkapitányt.

Tavaly több mint 12 ezer gyermeket öltek vagy nyomorítottak meg fegyveres konfliktusokban - áll ENSZ most közzétett jelentésében. A világszervezet ezen kívül 24 ezer, gyermekek ellen elkövetett erőszak és súlyos jogsértés esetét erősítette meg, köztük szexuális erőszakot, iskolák elleni támadásokat. 2018-ban több mint 7 ezer gyermeket soroztak be katonának világszerte.