A jövőben nem lehet majd külföldről szennyvíziszapot behozni Magyarországra - Hírösszefoglaló

Infostart
2019. július 18. 21:51
Aláírta a köznevelési törvény módosítását az államfő - olvasható a parlament honlapján. Nemzetközi alapból segíti a júniusi szabolcsi vihar károsultjait a Magyar Vöröskereszt.

Aláírta a köznevelési törvény módosítását az államfő - olvasható a parlament honlapján. A Köztársasági Elnöki Hivatal még nem kommentálta a döntést. A vitatott jogszabályt a múlt héten fogadta el az országgyűlés. A törvény értelmében a többi között állami hatáskörbe vonják a magántanulói státuszról való döntést, emellett az iskolaigazgatók kinevezését már nem véleményezhetik a tantestületek és a szülők. A kormány egyetlen kérdésben változtatott, eszerint megmarad a szóbeli értékelés lehetősége. A szabályozást az érdekképviseletek és civil szervezetek mellett ellenzéki pártok is bírálták.

Magyarország abban érdekelt, hogy a világgazdaság minél szabadabb és minél akadálymentesebb legyen - jelentette ki Washingtonban a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter az amerikai kereskedelmi miniszterrel folytatott megbeszélés után hangsúlyozta: a a kivitel folyamatos emelkedése az egyik legfontosabb előfeltétele a magyar gazdasági növekedési ütem fenntartásának. A politikus szerint még mindig van remény arra, hogy a világkereskedelmi háborúk helyett a világkereskedelmi megegyezések időszaka jön el az következő időszakban.

2030-ra a magyar gazdaság 90 százaléka szén-dioxid kibocsátás mentes lesz - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta: a kabinetnek nincs ellenére, hogy 2050-re is legyenek uniós klímavédelmi célkitűzések, de ahhoz Brüsszelnek hatástanulmányt és költségvetést is ki kell dolgoznia. A miniszter beszélt arról is, hogy a hatóságok a jövőben nem teszik majd lehetővé a szennyvíziszap behozatalát külföldről, mert elegendő a rendelkezésre álló magyar szennyvíziszap a termőföldnek. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a jövő évi költségvetés a biztonságot, a jövőt és a növekedést szolgálja.

A devizahiteles végrehajtások leállítására szólította fel a kormányt az MSZP. Szakács László, az ellenzéki párt elnökhelyettese úgy vélte: a kabinet a bankvilág érdekeit képviseli, a miniszterelnök pedig olyan megállapodást kötött az EBRD-vel, amely alapján a kormány nem tesz ellenlépéseket a végrehajtásokkal szemben. Szepesházi Péter volt bíró, jelenleg jogvédő azt mondta: az Európai Bíróság júniusi ítélete alapján sérti az uniós jogot az a magyar szabályozás, amely megakadályozza, hogy a végrehajtást elrendelő közjegyzők vizsgálják a devizahiteles szerződések tisztességtelenségét.

Nemzetközi alapból segíti a júniusi szabolcsi vihar károsultjait a Magyar Vöröskereszt. A hazai humanitárius segélyszervezet csaknem 67 millió forintot hívhatott le a nemzetközi vöröskereszt sürgősségi katasztrófa segélyalapjából. Az összegből 7200 károsult kap élelmiszer- és tisztítószer-csomagot, valamint építőanyagot. A június végi vihar Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településén okozott jelentős károkat, az esőzések következtében körülbelül 2500 épület tetőszerkezete rongálódott meg és 30 családnak kellett az otthonát elhagynia.

A bankkártya-elfogadás ösztönzését javasolja a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH nemrég végzett piackutatást, amely alapján a kereskedők a bankkártya-elfogadás hátrányai között említették, hogy csak napokkal később jutnak hozzá a vásárlások ellenértékéhez. A hatóság ezért javasolja a pénzintézeteknek, hogy a jelenleginél gyorsabban írják jóvá a bankkártyás tranzakciók ellenértékét. A GVH megfontolásra javasolja azt is, hogy a kormányzat adópolitikai eszközökkel is támogassa a bankkártya-elfogadás, illetve a bankkártya-használat növelését.

Elutasította Romániában az alaptörvény módosítását az alkotmánybíróság. A testület azokat a terveket kifogásolta, amelyek megtiltanák a parlamentnek és az államfőnek, hogy amnesztiában részesítsék a korrupciós bűncselekmények elkövetőit. A hatályos román alkotmány korlátokat szab az alaptörvény módosításának, amely nem terjedhet ki a hivatalos nyelv, az államforma vagy a nemzetállami meghatározás megváltoztatására, és nem eredményezheti az állampolgárok alapvető jogainak korlátozását.

Japánban 33-ra emelkedett a kiotói filmstúdióban történt gyújtogatás halálos áldozatainak száma. Beszámolók szerint a japán filmstúdióba egy férfi rontott be, és valamilyen gyúlékony folyadékot locsolt szét, majd meggyújtotta. A tűzben az elkövető is megsérült. A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket arról, hogy mi lehetett a 41 éves elkövető tettének indítéka.

A nemzetközi Sportdöntőbíróságon fellebbez Takács Tamara világ- és Európa-bajnok kajakozó a doppingvétségért kapott 4 éves eltiltása miatt. A 22 éves versenyző ügye két hete került nyilvánosságra, mint sajtótájékoztatóján elmondta: a tiltott szert, az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt a februárban, Tatán elvégzett vizsgálat mutatta ki a szervezetében.Úgy fogalmazott: biztos az ártatlanságában.