A miniszterelnök szerint a Visegrádi 4-ek csoportja az Európai Unió meghatározó ereje - Hírösszefoglaló

Infostart
2019. június 14. 22:15
Nyugodtnak értékelte a most zárult tanévet a köznevelésért felelős helyettes államtitkár. Júliustól többet kell fizetni egyes belföldi és nemzetközi csomagok szállításáért.

A Visegrádi 4-ek az Európai Unió meghatározó ereje, ezért csak olyan uniós vezetőket támogatnak, akik nem nézik le őket - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Orbán Viktor kijelentette: megpróbálják megtartani olyannak az Európai Néppártot, hogy az a Fidesznek is jó legyen, ha ez nem sikerül, akkor a pártnak nincs ott helye. A kormányfő beszélt arról is, hogy a magyar kormány egyeztet a dél-koreai vezetőkkel arról, hogy a dunai hajóbalesetben elhunyt turisták számára emléket állítanak.

Nincs még megállapodás az eurózóna költségvetéséről - jelentette ki a magyar pénzügyminiszter. Varga Mihály az Eurogroup ülése után elmondta: a finanszírozás forrásáról és az elosztások kritériumáról további egyeztetések szükségesek. Hozzátette: a büdzsé elkészítésekor kiemelt szempont, hogy nem vonhat el forrásokat az eurót még nem használó országoktól.

Nyugodtnak értékelte a most zárult tanévet a köznevelésért felelős helyettes államtitkár. Maruzsa Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt oktatási időszakot nem érintette jogszabályváltozás, fenntartóváltás vagy jelentős átszervezés. Jelenleg 800 helyszínen zajlik felújítás, tornaterem vagy tanuszoda építés. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a kormányzat tervei szerint a következő tanévre lényegében megvalósul az ingyenes tankönyvellátás az általános és középiskolák, illetve szakképző intézmények minden évfolyamán.

Az országos telefonos ügyfélszolgálaton keresztül is lehet tájékoztatást kérni a családvédelmi akciótervről - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin elmondta, július elsején életbe lép a babaváró támogatásról, a kamattámogatott kölcsönről, a jelzáloghitelek elengedésének kibővített változatáról, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásáról szóló intézkedés. Hozzátette: az ügyfélszolgálat a hét minden napján 24 órában ingyenesen hívható telefonon, valamint chaten és e-mailen keresztül is elérhető.

Július elsejétől többet kell fizetni egyes belföldi és nemzetközi csomagok szállításáért. A drágulás a küldeményforgalom jelentős részét nem érinti - közölte a Magyar Posta. A lakossági csomagok szállításáért 2 kilogrammos súlyig 1.630 forintot, az üzleti csomagokért 1.860 forintot kell fizetni. Az automatákra küldött csomagok árát a korábbiaktól eltérően súlykategóriánként differenciálja a Magyar Posta. Változik a törékeny és terjedelmes extraszolgáltatások árazása, valamint drágulnak egyes nemzetközi csomagszolgáltatási díjak is. Az Európai Unió országaiba tartó küldemények feladási díja változatlan marad.

Megfelelő szabályozást sürget a munkáltatói kötelezettségekről hőhullámok, hőségriadó és a magas UV-B sugárzás idejére a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Az érdekképviselet szerint bár a vonatkozó jogszabályban szerepel, hogy a munkáltatónak megfelelő hőmérsékletet és frissítőt kell biztosítania, ennél sokkal több azonban nem derül ki belőle.

Az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki szombatra a meteorológiai szolgálat a hőség miatt. A napi középhőmérséklet az ország nagyobb részén meghaladhatja majd a 27 fokot. A legmelegebb órákban akár 37 fok is lehet. A meteorológia felhívta a figyelmet arra is, hogy 8-as, extrém UV-B sugárzás is várható. Ugyanakkor az OMSZ azt is közölte: az idei év első hőhullámának nemsokára vége.

A hőség miatt szünetel a légi szúnyogirtás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A májusi esőzések és a hirtelen jött meleg idő hatására robbanásszerűen emelkedett a vérszívók száma, de a rendkívüli forróság miatt a rovarok a szokásosnál tovább rejtőznek el a növényzet között és később élénkülnek fel, ezért a munka hatásfoka jelentősen csökken. A földi permetezést azonban napnyugta után folyamatosan végzik a szakemberek.

Ózdon fogták el azt a nőt, aki a Fővárosi Állatkertben egy utcakővel agyonütött egy görög teknőst. A 28 éves V. Adélt állatkínzás miatt előállították, kihallgatása folyamatban van, a nyomozó hatóság tervezi a nő őrizetbe vételét és bíróság elé állítását. Az intézmény feljelentése után a zuglói nyomozók kevesebb, mint 20 órán belül azonosították és az Ózdi Rendőrkapitányság rendőreivel együttműködve fogták el a feltételezett elkövetőt.