Valódi emberi közösséget szorgalmazott a közösségi oldalak helyett Ferenc pápa - Hírösszefoglaló

Infostart
2019. június 9. 21:01
A hajóbaleset mentési munkálatai miatt légtérkorlátozás van érvényben a Duna Budapest és Paks közötti szakaszán. Elindította az úzvölgyi katonatemető gondozásának átvételét a román védelmi minisztérium

Valódi emberi közösséget szorgalmazott a közösségi oldalak helyett pünkösdvasárnapi miséjében Ferenc pápa. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren összegyűlt több tízezer hívő előtt azt mondta: Jézus halála után a tanítványok, vagyis az akkori kor fiataljai kétségek és félelem közepette, zárt ajtók mögött éltek. A Szentlélek eljövetele adott nekik távlatot, bátorságot, örömöt és új reményt. Ferenc pápa úgy fogalmazott: nem csodákra és nem arra van szükség, hogy eltűnjenek a nehézségek, hanem belső békére.

Légtérkorlátozás van érvényben jövő vasárnap éjfélig a Duna Budapest és Paks közötti szakaszán. A Terrorelhárítási Központ arra figyelmeztetett, hogy a drónokkal végzett repülés sem engedélyezett, mert az akadályozhatja, zavarhatja a dunai hajóbaleset mentési munkálatait, valamint a kutatást. Szombat este Százhalombattánál találták meg a szerencsétlenség huszadik halálos áldozatát. A mentőalakulatok még hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát keresik. Jasenszky Nándor a TEK osztályvezetője korábban elmondta: valószínűleg az ünnepek után kezdődhet meg a sétahajó kiemelése.

Lassan, de folyamatosan csökken a Duna vízszintje Budapestnél és további lassú apadás várható. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a folyó vízállása a fővárosnál várhatóan a jövő hét második felében csökken 400 cm alá. Az országban jelenleg 260 km-en van árvízvédelmi készültség.

A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét, vagy más keretek között - közölte a kormánypárt európai parlamenti képviselője. Hidvéghi Balázs, a Kossuth Rádiónak adott interjúban úgy fogalmazott, a Fidesz-KDNP megválasztott képviselői azt a célt tűzték ki, hogy vezető pozíciókat szerezzenek az EP szakbizottságaiban. Hozzátette: Magyarország helyzete nem gyengül, ha a Fidesz nem lesz az Európai Néppárt tagja.

Közös polgármester-jelöltet állít az ellenzék Dunakeszin. A függetlenként induló Gerner Péter elmondta: több hónapos egyeztetés eredményeként jött létre a megállapodás az MSZP, az LMP, a DK, a Momentum, a Jobbik és a Mindenki Magyarországa Mozgalom között. Hozzátette: a gyors ütemben fejlődő agglomerációs városban a lakosság lélekszámának növekedésével nem tart lépést az infrastruktúra fejődése.

Romániában elindította az úzvölgyi katonatemető gondozásának átvételét a védelmi minisztérium. Gabriel Les tárcavezető a sírkert nemzetközi jellegének megőrzésével indokolta az intézkedést. Hangsúlyozta: biztosítani fogják minden országnak, hogy megemlékezzen a harcban elesett hőseiről. Az úzvölgyi katonatemetőben április végén a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki. Csütörtökön a sírkertet román szélsőségesek dúlták fel, ami miatt a magyar kormány tiltakozott a bukaresti kabinetnél.

Több határőr bevetését jelentik be hivatalosan az európai uniós tagállamok, mint amennyit ténylegesen mozgósítanak - közölte a Frontex vezetője. Fabrice Leggeri a Welt am Sonntag című német lapnak adott interjúban azt mondta: az uniós határ és partvédelmi szervezet tárgyalásokat kezdett az érintettekkel a pontos számok megállapítására.

Nagy-Britanniában hétfőn kezdődik hivatalosan Theresa May utódjának megválasztási folyamata. A politikus pénteken távozott a kormányzó Konzervatív Párt éléről, ami miniszterelnöki tisztségének megszűnésével is jár, de utódja megválasztásáig ügyvezetőként ellátja mindkét feladatot. A jelöltek hétfő estig jelezhetik indulási szándékukat. Az aspiránsok körét a parlamenti frakció szűkíti kettőre, akik közül a Konzervatív Párt 160 ezres tagsága választja meg az új vezetőt. Az új pártelnök tölti majd be a kormányfői posztot is.

Visszavonta a vámok bevezetését a mexikói árukra az amerikai elnök, miután a két ország megállapodott a migráció megfékezéséről. Donald Trump korábban azt helyezte kilátásba, hogy a kezdetben 5 százalékos, minden Mexikóból származó termékre kivetett vám minden hónapban emelkedik, egészen 25 százalékra, ha a mexikói kormány nem fékezi meg a migrációt. Ez mindkét ország gazdaságára nézve óriási negatív következményekkel járt volna.