Örök nyugalomra helyezték Baló Györgyöt - a nap hírei

Infostart
2019. március 30. 22:36
Átadta a 3-as metróvonal felújított északi szakaszát a főpolgármester. Az oktatásban szükséges változtatásokról tartottak kerekasztal-beszélgetést ellenzéki pártok. Örök nyugalomra helyezték Baló György újságírót, televíziós műsorvezetőt a Farkasréti temetőben. Az InfoRádió legfontosabb szombati hírei.

Átadta a 3-as metróvonal felújított északi szakaszát a főpolgármester. Tarlós István azt mondta: mégis megoldható a légkondicionálás a hármas metrón, de pontos határidőt nem közölt. Hozzátette: minden állomás akadálymentes, van, ahol új mozgólépcsők létesültek, a Dózsa György úti és az Árpád hídi megállónál felvonó is épül. A vakok és gyengénlátók közlekedése is könnyebb lesz az új jeleknek köszönhetően. A főpolgármester szólt arról is, hogy a felújítás április 6-án folytatódik a Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között.

A többi között a Vár, a Parlament, és idén először a Gül Baba Kiállítóhely és Kulturális Központ is csatlakozott a Föld Órája kezdeményezéshez. Világszerte több milliárdan csatlakoztak a Föld Órája kezdeményezéshez és kapcsolták le este egy órára lakásuk fényeit, hogy ráirányítsák a figyelmet az éghajlatváltozásra, valamint a fenntartható életmódra. Számos helyen a városi díszkivilágítások is kihunynak.

Minden eddiginél modernebb helikopterek érkeznek áprilistól az Országos Mentőszolgálathoz - írja a Magyar Nemzet. A lapnak Csató Gábor főigazgató elmondta: a 9 új gép már magyar tulajdonban lesz. Hozzátette: az új helikopterek fejlettebb meteorológiai radarral, robotpilótával, és éjjellátó képességgel rendelkeznek. Áprilistól első körben két mentőhelikopter már szolgálatba is állhat Szentes és Debrecen légimentőbázisán.

Az oktatásban szükséges változtatásokról tartottak kerekasztal-beszélgetést az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum politikusai. A budakeszi rendezvényen az ellenzéki pártok képviselői a többi között a diákok és tanárok túlterheltségére, a nyelvoktatásban szükséges új stratégiára, a digitalizáció eszközeinek fontosságára, a tanszabadság kérdésének újraalkotására hívták fel a figyelmet.

Már májusban döntés születhet az Európai Unióban arról, hogy ismét adómentes legyen az otthoni pálinkafőzés. Az elképzelés megvalósításához arra volna szükség, hogy megváltozzon az alkoholok ügyével foglalkozó uniós irányelv. A felvetést a magyar kormány is pártolja - írja a Magyar Nemzet. Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a lapnak elmondta: a magyar kormány korábban adómentessé tette bizonyos mennyiségig a pálinkafőzést, de Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított emiatt.

Eltörölné a kötelező kamarai hozzájárulást az LMP. Az ellenzéki párt törvényjavaslatot is benyújt erről. Az indoklás szerint az 5 ezer forintos regisztrációs díjért semmilyen hasznos szolgáltatást nem kapnak a vállalkozások, de a kormány újabb adminisztrációs és költségteherrel nehezíti a kisvállalkozások tevékenységét. A párt azt is kéri a Parragh László vezette testülettől, hogy a kamara számoljon el az elmúlt 5 évben beszedett 14 milliárd forinttal.

Már 10 ezren csatlakoztak az Ökumenikus Segélyszervezet iraki iskolákért indított akciójához. A kezdeményezést a szervezet weboldalán és a 1353-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal lehet támogatni. Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója korábban elmondta: a segélyprogram 2 éve alatt 375 millió forintból 5, az Iszlám Állam térnyerése miatt súlyosan károsodott iskolát újítanak fel a Ninivei-fennsíkon, ahol 1300 gyermek tanulhat.

Örök nyugalomra helyezték Baló György újságírót, televíziós műsorvezetőt a Farkasréti temetőben. A Pulitzer-emlékdíjas, Prima Primissima Díjas újságíró 71 éves korában, hosszú betegség után hunyt el március 18-án. Baló György munkásságát Rózsa Ferenc- és Balázs Béla-díjjal is elismerték.

Újraindultak a London és Párizs, illetve Brüsszel között közlekedő Eurostar gyorsvonatok, de további fennakadások várhatók a vonalakon. A szerelvényeket azért kellett leállítani, mert egy férfi felmászott a St Pancras londoni pályaudvar tetejére, és ott töltötte az éjszakát. Az eset miatt 11 szerelvény nem tudott elindulni. A leállás több mint 5 ezer utast érintett.

Palesztinok ezrei vonultak a gázai-izraeli határhoz és összecsaptak izraeli katonákkal a palesztin tüntetés-sorozat kezdetének első évfordulóján. A gázai vöröskereszt szerint az összetűzésben két palesztin meghalt, csaknem 100-an megsebesültek. A térségben a Gázai övezetet uraló Hamász szervezett tömegdemonstrációt.

Már 20. alkalommal vonultak utcára a francia városokban a kormány politikája ellen ötödik hónapja tiltakozók. A hatóságok elsősorban a vidéki városokban számítottak nagyobb számú megmozdulásokra. A sárgamellényesek egyik legfőbb központjának számító Bordeaux-ban a belvárosokban betiltották a felvonulást, de a demonstrálók ellen könnygázt kellett bevetniük a rendfenntartó erőknek.