Módosító kerül a parlament elé a közigazgatási bíróságokról szóló törvényekhez - Hírösszefoglaló

Infostart
2019. március 16. 21:19
A kormányfő vitte el a Kossuth Nagydíjat velemi otthonába Törőcsik Marinak. Több külföldi halottja és sebesültje van a pénteki új-zélandi terrortámadásnak.

Módosító indítvány kerül a parlament elé a közigazgatási bíróságokról szóló törvényekhez a Velencei Bizottság állásfoglalása alapján - közölte az igazságügyi miniszter. Trócsányi László kiemelte: pontosítják az igazságügyi miniszter döntési jogosítványait, az Országos Közigazgatási Bírói Tanács pedig további két bírói pozícióval egészül ki. Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete előzőleg azt kifogásolta, hogy a közigazgatási felsőbíróság elnöke és az igazságügyi miniszter is túl széles hatáskörrel rendelkezik és az új törvény nélkülözi a hatékony fékeket és ellensúlyokat.

Velemi otthonában adta át a Kossuth Nagydíjat Törőcsik Mari színművésznek Orbán Viktor miniszterelnök. A nemzet színésze, a nemzet művésze, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész a pénteki parlamenti díjátadáson egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni, ezért vitte el neki a díjat a miniszterelnök személyesen a Kőszeg mellett lévő faluba.

A Mura-híd felújítása miatt hétfőtől várhatóan július 31-ig lezárják a Letenye-Gorican közúti határátkelőhelyet. Az Országos Rendőr-főkapitányság korábbi közlése szerint a híd átépítésének ideje alatt kizárólag az autópálya-határátkelőhelyet használhatják a személy- és tehergépjárművek, valamint az autóbuszok. Alternatív, elkerülő útvonalként Horvátország felé a barcsi közúti határátkelőhelyet ajánlják.

Több ezren tüntettek Zágrábban a családon belüli erőszak ellen. A közvetlen kiváltó ok egy Pag szigeti eset volt, ahol egy családapa kidobta egy emeleti ablakból négy gyermekét. A 3, 5, 7 és 8 éves gyerekek súlyosan megsérültek. A felvonulók szigorú fellépést követeltek a rendőrségtől, az igazságszolgáltatástól és az iskoláktól a jelenséggel szemben. A tüntetők között volt Andrej Plenkovic miniszterelnök is, aki megígérte, hogy foglalkozni fog a kérdéssel.

Az elmúlt hetek békés hétvégi tüntetései után ismét erőszakba torkollott Párizsban a sárgamellényes tüntetők megmozdulása. A demonstrálók 18. alkalommal vonultak utcára. A tüntetők célja hetek óta az volt, hogy március 16-ig életben tartsák a szombati tiltakozásokat, miután pénteken ért véget az államfő által januárban meghirdetett úgynevezett nagy nemzeti vita a szociális követelésekről.

Madridban tüntettek a katalán függetlenségi vezetők pere ellen. Ez volt az első alkalom, hogy az önállóság több tízezer támogatója nem Barcelonában vagy más katalán városokban tiltakozott. Hírek szerint ötszáz busz vitte a tiltakozókat a fővárosba, ahová különvonatok is indultak. A 12 katalán vezetőt többévi szabadságvesztés fenyegeti a 2017-ben illegálisan megtartott függetlenségi népszavazás miatt.

Több tízezren az albán fővárosban, Tiranában a miniszterelnök lemondását követelve az ellenzéki pártok felhívására; a rendőrség könnygázt vetett be a megmozdulás erőszakos résztvevői ellen. Az ellenzék szerint Edi Rama szocialista párti kormányfő korrupt, és a 2017-es választásokon szavazatokat vásárolt, hogy megszerezhesse a hatalmat.

Hivatalos bejelentések szerint sok külföldi halottja és sebesültje van a pénteki új-zélandi terrortámadásnak. Az új-zélandi sajtó arról írt, hogy pakisztáni, egyiptomi, jordániai szaúd-arábiai és indiai állampolgárok is vannak az áldozatok, vagy sérültek között. A 28 éves ausztrál elkövető ellen már vádat is emeltek tömeggyilkosságért. Az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen követtek el terrortámadást. Vélhetően egyetlen támadó volt, aki 49 embert megölt.

Megvétózta a rendkívüli állapotot elutasító kongresszusi döntést az amerikai elnök. Donald Trump egy hónapja jelentette be a rendkívüli állapot kihirdetését, hogy a kongresszus megkerülésével teremtse elő a pénzügyi forrásokat a mexikói-amerikai határon építendő falhoz. Az Egyesült Államok 15 tagállama már korábban bíróságra vitte a tervezett falépítés ügyét.

Zimbabwe keleti részén 24 ember meghalt, sokan eltűntek az Idai ciklon miatt. A természeti katasztrófa több ezer embert érint, megszakadt az áramszolgáltatás, és a fontosabb hidakat elöntötte az ár. A ciklon pénteken Mozambikra is lecsapott, ott 19 ember meghalt. Az ENSZ szerint idén 5,3 millió embernek lesz szüksége élelmiszersegélyre. A heves esőzések a szomszédos Malawiban is súlyos károkat okoztak.