Iszapper: elítélték a cégvezetőket - a nap hírei

Infostart
2019. február 4. 22:01
Bűnösnek mondta ki a Mal Zrt vezetőit a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában a bíróság. Lemondott a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnöke. A vallás nevében elkövetett erőszak minden formáját elítélte Ferenc pápa. A nap hírei az InfoRádióban.

Bűnösnek mondta ki a Mal Zrt. vezetőit a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában a Győri Törvényszék. Az előző eljárásban hozott felmentő ítélet után, most letöltendő fogházbüntetést kapott a Mal volt vezérigazgatója és műszaki vezérigazgató-helyettese. Hat vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre, egyet pedig pénzbüntetésre ítélt a bíróság.

A jegybankoknak és a kormányoknak közösen és gyorsan kell lépniük, ha újabb válság alakul ki - hangsúlyozta az MNB elnöke. Matolcsy György a Lámfalussy konferencián hozzátette: Magyarország ugyan még nem tagja az eurózónának, de valamikor a következő évtizedekben bevezeti majd a közös fizetőeszközt, ezért le kell vonni a tanulságokat az eurót érintő folyamatokból.

Lemondott a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnöke. Varga István ezt az MTI-vel közölte, de távozását nem indokolta. A volt fideszes politikus múlt pénteken egy békéscsabai tévének adott interjút, amelyben az általa nemzetinek, konzervatívnak tartott sajtó színvonalát bírálta. Tavaly 476 médiatermék került a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz, amelyet a kormány nemzetstratégiailag kiemeltnek nyilvánított.

A Magyar Tudományos Akadémia kivéreztetésével vádolja a kormányt ellenzéki képviselők egy csoportja. Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció képviselője arra hívta fel a figyelmet: az ellenzéki képviselők közös kezdeményezéssel próbálták összehívni az Országgyűlés Kulturális bizottságát az ügyben, azonban a bizottság kormánypárti többsége elzárkózott ettől. A Fidesz erre azzal reagált, hogy az ellenzéki pártok az Országgyűlés Kulturális bizottságából akartak kampányhelyszínt csinálni.

Az ápolási díj ügyében kialakult méltatlan politikai csatározásra hívja fel a figyelmet nyílt levelében a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége. Kovács Ágnes szervezet elnöke hangsúlyozta: a fogyatékosok ügye szakpolitikai kérdés, nem pedig a kormány és az ellenzék csatája.

Nem jár el törvénytelenül a rendőrség, amikor nem közli előre a közúti sebességellenőrzések helyét és idejét - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság főosztályvezetője. Óberling József azután beszélt erről, hogy több hírportál szerint jogszabálysértő az országos főkapitány erre vonatkozó utasítása. Szerintük a rendőrségi törvény előírja, hogy előzetesen nyilvánosságra kell hozni a megfigyelt területre vonatkozó adatokat

A bevándorlást nevezte az idei európai parlamenti választások fő kérdésének Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője. A politikus az InfoRádió Aréna című műsorában azt hangsúlyozta, hogy a tradicionális pártoknak igazodniuk kell az emberek véleményéhez, különben veszítenek támogatottságukból. Hozzátette, hogy az Európai Néppárton belül van egyfajta törésvonal, mert a tömörülés mindig csak balra, a bevándorláspárti irányba keresi a szövetségeseit. A Fidesz európai parlamenti képviselője fontosnak nevezte, hogy a jobboldalon levő kormányzóképes, szalonképes pártok irányába is nyissanak.

Elfogadhatatlannak tartja a külgazdasági és külügyminiszter, hogy 9 uniós tagállam tiltakozása ellenére Brüsszel továbbra is el akarja fogadtatni az ENSZ migrációs csomagját. Szijjártó Péter Brüsszelben, az uniós tagállamok és az Arab Ligához tartozó országok külügyminisztereinek tanácskozása után arról beszélt: New Yorkban és Brüsszelben elkészültek a tervek arra, hogy ha a bevándorlást támogató tervezetet egészében nem sikerült elfogadtatni, hogyan lehet azt mégis a jogi életben hivatkozási alappá tenni.

A vallás nevében elkövetett erőszak minden formáját elítélte Ferenc pápa az Egyesült Arab Emírségek fővárosában rendezett vallásközi konferencián. A katolikus egyházfő arra figyelmeztetett, hogy az emberiség jövője forog kockán. A pápa egyúttal sürgette a teljes vallásszabadságot az Egyesült Arab Emírségekben, ahol korlátok közé szorítják a nem muszlimok vallásgyakorlását. Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki ellátogatott az Arab-félszigetre.

A Cardiff City játékosát szállító kisrepülő roncsában az egyik holttest is biztosan benne van - írta a kutatóbúvárok jelentése alapján a BBC. A légibaleseteket vizsgáló brit hatóság egyik szóvivője még vasárnap megerősítette, hogy megvan a gép, de arról, hogy pontosan hol és mikor találták meg, későbbre ígért tájékoztatást. Annyit tudni, hogy a La Manche felett eltűnt repülő nagy részére egy helyen bukkantak rá. A játékost a baleset előtt két nappal igazolta le a Cardiff.