Komoly deficit alakult ki októberben a költségvetésben - A nap híreinek összefoglalója

Infostart
2018. november 9. 22:20
Eurázsia építéséről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a jegybankelnöki találkozón. A rokkantsági ellátás felülvizsgálatával kapcsolatos szabályozást kifogásolta az Alkotmánybíróság.

Eurázsia építéséről, a közép-kelet-európai és balkáni országok, valamint Kína gazdasági közeledéséről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a jegybankelnöki találkozón. A kormányfő kifejtette, hogy új, több pólusú gazdasági világrend van kialakulóban, az új erőközpontok között pedig Kína áll az első helyen. Hangsúlyozta: a szakemberekért folytatott egyre élesebb harcban Magyarország és a térség országai nem megvásárolni akarják a tudást, hanem létrehozni.

Komoly deficit alakult ki októberben a költségvetésben. A 181,6 milliárd forintos mínusznál csak egyszer volt eddig magasabb a tizedik havi hiány, tavaly. A mostani jelentős deficit kialakulása mögött egyszeri tételek állnak főként. Továbbra is nagy mértékben határozza meg a költségvetés általános folyamatait az uniós büdzsé egyenlege.

Hétfőn érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium, jövő hét csütörtöktől pedig a postai kézbesítések is elkezdődnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence elmondta: a tavalyinál nagyobb összegre, 18 ezer forintra számíthat minden nyugdíjas, akinek eléri a 80 ezer forintot a járadéka. Nyugdíjkorrekció ugyanakkor idén nem lesz.

A rokkantsági ellátás felülvizsgálatával kapcsolatos szabályozást kifogásolta az Alkotmánybíróság. A döntés szerint a rokkantsági ellátási jogosultságot átalakító 2011-es törvény nem veszi figyelembe az ellátásra jogosultak tényleges fizikai állapotát és az átalakítás előtt kapott ellátását. A testület felszólította az Országgyűlést, hogy március 31-éig alkossa meg a fizikai állapotjavulás mértékét meghatározó szabályokat. A 2012-ben életbe lépett új szabályok alapján sokan csak a korábbi nyugdíjuk töredékét kapták meg. Az érintettek több mint 10 százaléka pedig teljesen kikerült a rendszerből.

Megérkezett a háziorvosokhoz az a 1 millió 300 ezer adag influenza elleni védőoltás, amelyet ingyen kaphatnak meg az arra jogosultak. A térítésmentes oltásra jogosultak többek között például a várandósok, a 60 évesnél idősebbek, az asztmások, a cukorbetegek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők.

Székelyföldre is kiterjeszti Magyarország a Maros megyében elindított gazdaságfejlesztési programot - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter, az RMDSZ elnökével folytatott kolozsvári tárgyalása után elmondta: a magyar költségvetésben jövő évre 50 milliárd forintot különítettek el a gazdaságfejlesztési programokra, ebből jelentős összeg jut Erdélybe és a Székelyföldre.

December 19-től már csak üvegházakban lehet felhasználni a házi méhekre veszélyes neonikotinoidokat. Az Európai Bizottság döntése alapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is módosította a hazai növényvédőszer-engedélyeket.

Ismét megjelent az afrikai sertéspestis vírusa a romániai Bihar megyében. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása szerint a fertőzés miatt a romániai Érselénd település körül elrendelt 3 kilométeres védőkörzet és a 10 kilométeres sugarú megfigyelési körzet Hajdú-Bihar megyébe is átnyúlik.

Románia eddigi legnagyobb külszíni arany- és rézbányájának megnyitását engedélyezte a bukaresti kormány. A Samax Romania nevű cég húsz éves kitermelési koncessziót kapott az Erdélyi Érchegységben, a Brád városától keletre található térségben. A nemzetközi befektetők által finanszírozott cég a 94 négyzetkilométeres területről mintegy 200 tonna arany és 635 ezer tonna rezet remélt kinyerni. Zöldszervezetek arra figyelmeztetnek, hogy a bánya hatalmas környezeti károkat okoz majd a Erdélyi Érchegységben.

Távozott a brit kormányból Jo Johnson, Boris Johnson volt külügyminiszter öccse. A politikus államtitkári tisztséget töltött be a londoni kabinetben, és bátyjával éles ellentétben az Egyesült Királyság uniós tagsága mellett kampányolt a két évvel ezelőtti népszavazáson. Jo Johnson lemondásával egy időben újabb referendumot követelt a Brexit feltételrendszeréről.

Szigorította a menedékkérelem benyújtásának lehetőségét az amerikai kormány. Donald Trump elnök aláírta azt az úgynevezett proklamációt, amelynek értelmében az Egyesült Államok 90 napra megtagadja a menedékkérelem lehetőségét mindazoktól, akik illegálisan lépik át az amerikai-mexikói határt.

Kaliforniában már öt halálos áldozatot követelt az állam északi részén pusztító tűzvész. A hatalmas szárazság miatt a lángok rendkívüli gyorsasággal terjednek dél felé, és már Los Angeles környékét is elérték. A hatóságok elrendelték Malibu kiürítését is.