Július 1-től indul az online számlázás - napinfo

Infostart
2018. június 7. 22:30
Megkezdődött az ünnepi könyvhét és a Pécsi Országos Színházi Találkozó.

Teljesíthetőnek tartja a 2019-es költségvetési javaslatban szereplő hiánycélt és elérhetőnek az államadósság csökkentését a Költségvetési Tanács. A testület ugyanakkor a növekedési kockázatokra is felhívta a figyelmet. A Költségvetési Tanács szerint a bruttó hazai termék a tervezett 4,1 százalékos ütemnek megfelelően akkor bővülhet, ha megvalósul a keresetek és a foglalkoztatás feltételezett jelentős növekedése, valamint a háztartások fogyasztásának emelkedése. A grémium megalapozottnak tartja a jövő évi 1,8 százalékos hiánycélt és azt, hogy az államadósság-mutató a GDP 70,3 százalékára csökkenjen.

A tesztelés után, július 1-től indul az online számlázás. Varga Mihály pénzügyminiszter közölte a kormány a vállalkozóknak ingyen biztosítja a Nemzeti Adó és Vámhivatal programját, amely az adatszolgáltatáson túl számos speciális szolgáltatást is nyújt főleg a kis- és középvállalkozásoknak. Varga Mihály elmondta, jelenleg több mint 200 ezer vállalkozás használ számlázó-programot.

A világkereskedelmi háború elkerüléséért szükségesnek tart egy európai-amerikai-kínai megállapodást a külgazdasági és külügyminiszter. A Kínában tárgyaló Szijjártó Péter hangsúlyozta: egy ilyen egyezséggel a világkereskedelem szabad és tisztességes maradhatna. Hozzátette: Magyarországra negatívan hatna a kölcsönös importvámok bevezetésével fenyegető világszintű kereskedelmi háború.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér megoldhatja a receptekkel összefüggő problémákat. Hankó Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában szükségesnek nevezte az orvosok és a patikusok közötti valós idejű kommunikáció megteremtését. Hozzátette: a gyógyszerészeknek lehetőséget kell adni arra, hogy a recept tartalmát ne csak ellenőrizzék, hanem a szükséges korrekciót is elvégezhessék.

A versenyprogram tizennégy előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget a most megkezdődött 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó. Az eseményjúnius 16-ig tart. A megnyitón Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár a magyar színházi világ legnagyobb és legfontosabb éves találkozójának nevezte a POSZT-ot.

Több mint háromszáz új kötet jelenik meg a most megkezdődött 89. Ünnepi Könyvhéten. A Vörösmarty téren hétfőig tartó programsorozatot Berg Judit író nyitotta meg. A Vörösmarty téren több mint 180 kiállító, 76 magyarországi és 16 határon túli kiadó kínálatából válogathat a közönség. A dedikálások mellett könyvbemutatók, beszélgetések és zenés programok is várják az olvasókat.

Spanyolországban beiktatták hivatalába az új kormányt; a szocialista kabinet 17 minisztere VI. Fülöp király jelenlétében tette le hivatali esküjét. Az ország történelmében először alakult olyan kabinet, amelyben többségben vannak a nők. Pedro Sánchezt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkárát múlt pénteken választotta miniszterelnökké a madridi parlament, miután megvonta a bizalmat Mariano Rajoy kormányfőtől.

A katonai szövetség készenléti és reagáló képességeinek javítása mellett döntöttek a NATO tagországok védelmi miniszterei. Jens Stoltenberg a kétnapos miniszteri tanácskozás első munkanapjának eredményeit összegző tájékoztatóján elmondta: a szövetség parancsnoki struktúrájának megerősítésével 2020-ig megteremtik annak lehetőségét, hogy kevesebb idő alatt megvalósítható legyen a csapatok és katonai eszközök utánpótlása és európai mozgathatósága Észak-Amerika és Európa között.

Összesen 100 milliárd eurót tervez kutatásra és innovációra fordítani a 2021 és 2027 közötti költségvetésben az Európai Bizottság. Az előző időszakban 80 milliárd euró állt rendelkezésre erre a célra. A bizottság javaslatot tett egy Európai Innovációs Tanácsra az innováció európai finanszírozásáért. A testület emellett új, 4 milliárd eurós célzott programot javasol a fogyasztók védelme és a kisvállalkozások erősítése érdekében.

Az uniós költségvetési biztos szerint a 2019 tavaszán tartandó európai parlamenti választásig el kell fogadni az Európai Unió következő hétéves költségvetését. Günther Oettinger Berlinben kiemelte: Nagy-Britannia uniós távozása és az új ügyek, például a migrációval kapcsolatos feladatok miatt az eddiginél több pénzre van szükség, az együttes tagországi bruttó nemzeti jövedelem 1 százalékát meghaladó nagyságú forrást kell összpontosítani a költségvetésben.