Módosította az államháztartási törvényt a parlament - a nap hírei

InfoRádió
2016. március 30. 22:29
Visszakerült a budapesti parkolási rendeletbe a korábban törölt ötperces türelmi idő. Budapesten és több vidéki városban is voltak polgári engedetlenségi akciók a Tanítanék mozgalom felhívására.

Módosította az államháztartási törvényt a parlament. A változás lehetővé teszi, hogy kormány egy kiemelt közfeladat ellátásáról akkor is dönthessen, ha az ahhoz szükséges előirányzat csak később biztosítható. Az Országgyűlés egyértelműsítő, pontosító módosításokkal ismét lehetővé tette nemzeti otthonteremtési közösségek létrehozását, az Európai Bizottság kifogásaira reagálva pedig módosította a paksi atomerőmű bővítéséről szóló közérdekű adatigénylés szabályait.

Határozatban utasította el a kötelező betelepítési kvótát a Fővárosi Közgyűlés. Az indoklás szerint az ellentétes Magyarország, így Budapest főváros érdekeivel. A testület döntött arról is, hogy csaknem 100 millió forintot biztosít a fővárosi cégeknek a tavalyi, budapesti migrációs helyzettel kapcsolatban felmerült intézkedéseikre. Visszakerült a budapesti parkolási rendeletbe a korábban törölt ötperces türelmi idő, és megszűnik a 5. kerületi, József nádor téri, női átmeneti hajléktalanszálló augusztus 31-ével.

Április elsejétől indul az új, országosan egységes hulladékgazdálkodási rendszer - közölte a kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár. Szabó Zsolt elmondta: megalakul a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., ugyanakkor nem változnak a lakossági szolgáltatások és díjak.

Egy három cégből álló konzorcium veheti meg az MKB Bankot - közölte a cég elnök-vezérigazgatója. Balog Ádám a Reutersnek azt mondta: tagja a Metis tőkealap, a Pannónia Nyugdíjpénztár és a luxemburgi székhelyű Blue Robin Investments - idézte a Portfolio.hu. A tranzakciót még jóvá kell hagynia a Pénzügyi Stabilitási Tanácsnak, az értékesítés június végéig történik meg.

A kúria döntése szerint köteles kiadni a pályázatok adatait az MNB által alapított Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány. A testület ezzel helybenhagyta a másodfokon hozott jogerős ítéletet, a döntés ellen nem lehet fellebbezni. A Kúria ítéletében kimondta: az alapítványok közfeladatot látnak el közpénzből. A közérdekű célokra juttatott vagyon közpénz, amely az alapítványhoz rendeléssel nem veszíti el közpénzjellegét, így minden erre vonatkozó adat közérdekű.

Több jogszabályi előírásnak nem felelt meg a Magyar Államkincstár tevékenysége az Állami Számvevőszék most zárult vizsgálata alapján. Az ÁSZ a 2014-es működést tekintette át. A jelentés szerint az államkincstár nem alakított ki megfelelő kontrollkörnyezetet a családtámogatás, a fogyatékossági ellátások, a törzskönyvi nyilvántartás, és a jogorvoslati eljárások területén.

Megkezdődhet az aláírásgyűjtés a kampányfinanszírozás átalakításáról szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután a Kúria jogerősen helybenhagyta a kérdés hitelesítéséről hozott választási bizottsági határozatot. Kész Zoltán független országgyűlési képviselő kérdése arra irányul, hogy az országgyűlési választásokon listát állító pártok kötelesek legyenek visszafizetni a kampánytámogatást, ha nem szerezték meg a listás szavazatok legalább 2 százalékát.

Új népszavazási kérdést nyújtott be a paksi atomerőművi blokkok építése ügyében a Nemzeti Választási Bizottságnak Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője. A politikus elmondta: kezdeményezése arra irányul, hogy Magyarország mondja fel az Oroszországgal kötött megállapodást. Véleménye szerint ez az ügy évtizedeken keresztül évi sok száz milliárd forintos kötelezettséget jelent a magyar költségvetésnek.

Budapesten és több vidéki városban is voltak polgári engedetlenségi akciók a Tanítanék mozgalom felhívására. Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója március 24-én hirdetett meg polgári engedetlenséget egyórás időtartamra.

Hatályon kívül helyezte a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében a Fővárosi Ítélőtábla. Az indoklás szerint az elsőfokú bíróság eljárási szabályokat sértett a szexuális erőszak vizsgálatakor. A törvényszék tavaly februárban bűnösnek mondta ki kiskorú veszélyeztetésében a szigetszentmiklósi házaspárt, de a szemérem elleni erőszak és az erőszakos közösülés bűntette alól felmentette őket. Az új eljárást a Fővárosi Törvényszéknek kell lefolytatnia.

Nyolc új budapesti díszpolgárt választott a Fővárosi Közgyűlés. Budapest díszpolgára lett Bogányi Gergely zongoraművész, Dózsa László színművész, rendező, Freund Tamás neurobiológus, agykutató, Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó, Polgár Judit nemzetközi sakknagymester, valamint Varga Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatója. A díszpolgári elismerésben posztumusz részesülhet Szabó Miklós operaénekes és Török Bódog kézilabdaedző, volt szövetségi kapitány.