A 70. életévét idén betöltött, világbajnok műrepülő pilóta kötete saját bevallása szerint egy életrajzi kalandregény, amely életének izgalmas előző 25 évét foglalja össze. Szerzője Kovács-Gajdács János, aki kisgépes pilótavizsgával rendelkezik. A könyvben nemcsak a sportról és a műrepülésről szól, hanem a 86 országban járt Besenyei Péter egyéb szenvedélyeiről, így zenéről, horgászatról, síelésről és borlovagi szerepéről is olvasni lehet benne.
Besenyei Péter repülés iránti rajongása egészen kisgyermekkorára nyúlik vissza. Pontosan emlékszik a pillanatra, amikor megbabonázta ez a világ: hatéves korában a budaörsi repülőtér mellé költöztek, ahol először látott műrepülőgépeket pörögni-forogni az égen. A látvány azonnal magával ragadta, és azóta a repülés szerelmese. „A nagyközönség többsége nem tudja mit is jelent a műrepülés, sokan hajlamosak azt hinni, hogy ez nem is igazi repülés, de a Red Bull Air Race-nek és a bemutatóknak köszönhetően ma már egyre többen ismerik ezt a sportágat” – mondta az InfoRádióban a repülőoktató.
A hobbitól a hivatásig
A világbajnok pilóta szinte egész életét a levegőben töltötte. 15 évesen kezdett el vitorlázó repülőgéppel repülni, 24 évesen elvégezte a motoros kiképzést, és 26 éves kora óta főállású pilótaként dolgozik. Bár manapság már nem klasszikus munkaként tekint a repülésre, műrepülő versenyzőként és bemutató pilótaként a mai napig aktív. Ha felkérik, szívesen vállal fellépéseket.
„Az idei szezonban is április közepétől október elejéig szinte minden hétvégén a levegőben voltam, idehaza és külföldön egyaránt” – árulta el Besenyei Péter. Arra a kérdésre, hogy a világraszóló sikerekhez és a megszerzett tudáshoz mekkora kitartás szükséges, elmondta: „bármilyen tevékenység magas szintű műveléséhez rengeteg munka, motiváció és elhivatottság kell. Egy átlagos ember átlagos szinten szinte bármire képes, de a kiemelkedő teljesítményhez, legyen szó sportról, művészetről vagy tudományról a rengeteg munka mellett
elengedhetetlen egy adag alaptehetség és rátermettség is”
– sorolta a berepülőpilóta.
A határok meghúzása
A laikusok számára a látványos manőverek, a hidak alatti átrepülések vagy az épületek közelsége rendkívül veszélyesnek tűnhetnek, Besenyei Péter azonban hangsúlyozta: „soha nem hajtott végre veszélyes manővereket.” Úgy látja, hogy a kellő felkészültséggel, alázattal és tisztelettel kezelt, látszólag merész mutatványok is minimális kockázattal végezhetők.
Bár a kockázat a normál közúti közlekedésben is tapasztalható, kizárólag a maximálisan biztonságos helyzeteket vállalja el.
„Egy alapvetően veszélytelen tevékenység is halálossá válhat, ha valaki felelőtlenül áll hozzá. Ha bármikor azt éreztem volna egy-egy feladatnál, hogy az valóban veszélyes, akkor nem csinálom meg”
– hangsúlyozta a műrepülő versenyző.
Példaként említette, hogy egyszer felkérték: repüljön át működő, forgó szélkerekek között. Erre határozott nemet mondott. „Ha a kerekek álltak volna, gond nélkül elvállalom a kerülgetésüket, de a forgás olyan extra kockázatot jelentett, amit felesleges lett volna bevállalni. Ha egyszer a biztonság érdekében nemet mondok valamire, akkor a szervezők hiába kérlelnek a döntésen végleges, hiszen mindig a biztonság az első” – fejtette ki.
A hazai utánpótlás helyzetéről Besenyei Péter azt mondta, hogy a műrepülés egyéni és rendkívül drága technikai sport, ami megnehezíti a tehetségek érvényesülését. „Gyakran előfordul, hogy akinek meglenne rá az anyagi háttere, abból a tehetség hiányzik, akiben pedig megvan a spiritusz, annak a pénze hiányzik a repülőgéphez. Ugyan van néhány lelkes fiatal, aki különböző szinteken műveli ezt a sportot Magyarországon, de kiugró nemzetközi eredmény még nem született. Bízom benne, hogy a jövőben ez változni fog” – mondta a repülőoktató.
Vendég az égben
Arra a kérdésre, hogy ennyi repüléssel töltött év után szokott-e még a levegőben léttel álmodni, elmondta, hogy gyerekkorában, mielőtt repülni kezdett, még voltak olyan álmai, hogy az akaratereje segítségével felemelkedik a földről és lebeg. „Miután lassan 56 éve rendszeresen repülök, az élmények már nem térnek vissza az álmaimban.”
Bár az emberiség ősi vágya a repülés, Besenyei Péter emlékeztetett arra, hogy ez egy alig több mint százéves, rendkívül friss fejezete a történelmünknek.
„Mivel a levegő nem a természetes közegünk – azt meg kell hagynunk a madaraknak –, az ember ott csak vendég, így a repülést mindig körüllengi egyfajta misztikum.”
Új kötetével kapcsolatban elárulta, hogy az olvasók nemcsak a repülésről kaphatnak képet, hanem a teljes életfilozófiájáról is. A könyv nagy részében a magánember jelenik meg: szó esik benne zenéről, horgászatról, kutyákról, fotózásról és autóversenyzésről is. Besenyei Péter a könyvben olyan történeteket is megoszt, amelyeket korábban még soha, senkinek nem mondott el. A kéziratot olvasva még a családtagjaim és a barátai is meglepődtek egy-egy részleten.
Az albumot rengeteg archív saját fotó, valamint profi fotósok látványos képei gazdagítják. „A fejezetek végén található QR-kódok segítségével az olvasók exkluzív videókat érhetnek el, amelyek többségéhez Péter Bence zongoraművész komponált egyedi zenét, különleges találkozást teremtve a különböző művészeti ágak között” – hívta fel a figyelmet.
A világbajnok bevallotta, hogy utasként egyáltalán nem tudja élvezni a repülést. Tisztában van a statisztikákkal, miszerint a közforgalmi repülés a világ legbiztonságosabb közlekedési formája, de utasként zavarja, hogy a sokadik sorban ülve nincs semmilyen ráhatása az eseményekre. Nem fél a fedélzeten, de sokkal jobban szereti, ha a kormányt ő foghatja.
A cikk alapjául szolgáló interjút Rozgonyi Ádám készítette.